43. fejezet

Van az a pont, mikor az embernek fogalma sincs, hogy mi folyik körülötte, és azt sem tudja, neki mégis mi köze van mindenhez, holott rajta kívül mindenki más tudja. Na, hát én most éppen ebben a cipőben jártam, és már kurvára untam, hogy mindenki rólam pofázott, de senki nem bírta elmondani, hogy miről volt szó. Így hát vállat vonva ültem le a seggemre, majd kezdtem el kockulni, most véletlenül jó volt a wifi is. Ignoráltam a sok picsát, akik mutogattak rám; sőt, becsődült néhány évfolyamtársam is, akik kicsit sem szép szavakkal illettek engem. De nem igazán érdekelt, hogy miket mondtak rólam, faszt sem tudnak rólam, így magamra sem vettem az olyan jelzőket, mint „elkényeztetett” vagy „nagyképű”, esetleg „kis pöcs”. Nem mintha érdekelt volna először is a dolog, csak ki akartam menni a mosdóba, akkor jött valami hír, mint derül égből villámcsapás, és egyszerre kezdett mindenki rólam beszélni. És mivel még hugyozni sem hagytak, így inkább lemondtam erről az ötletről, és visszavonulót fújtam. JongDae szintúgy, mint én, csak pislogott mellettem. Nagyjából őt is annyira érdekli a dolog, mint engem. Bár tény, hogy nagy dolognak számít, hogy éppen rólam beszélt mindenki. Mert hogy egy olyan ember voltam a suliban, akit nem érdekelnek mások – így ez ugyan úgy igaz rám is, senkit nem érdeklek. Aztán most, hogy az Oh SeHun név szinte percenként elhangzik, és egyre több ember csődült be a termünkbe, csak hogy megnézhessenek maguknak, kezdett már rohadtul felbaszni. Semmit nem csináltam, csak ültem a picsámon, mégis mi a fasznak beszélnek ennyire rólam? Mikor aztán még csengetés után sem akart elmenni senki, végül erőt vettem magamon, és odasétáltam hozzájuk, hátha közelebbről elmondják, miért utálnak már ennyire. Csak hogy akkor már az összes befogta a pofáját.

- Van valami gond? – kérdeztem flegmán, éppen egy B-s picsára bámulva, aki csak hátradobta a haját.
- Ne játszd a fejed, mindenki tudja, hogy mi történt – nézett végig rajtam lenézően; az az egy szerencséje volt, hogy lányokat nem ütöttem meg.
- Remek, akkor valaki felvilágosítana engem is? Rohadtul nem vágom, mi ez a csődület itt – tártam szét a karom, és szétnéztem, hátha valaki beszélni kezd.
- De nagyképű, basszus – jött mögülem egy gúnyos, fiú hang, mire megforgattam a szemem. – Azt hiszi, most menő, csak mert…
- Ne foglalkozz vele, JaeMin – legyintett egyet az előbbi picsa. – Menjünk vissza az osztályba.
- Fasza, legalább nem szívjátok el előlem a levegőt – fintorogtam rájuk.
- Hát, érted nem lenne kár – lökött meg az izomagy, mire reflexből csattant a kezem a tarkóján.

Talán elég fura módszer volt, de most ez jött hirtelen. Le is rúghattam volna azt a buzernyák, páva fejét, de állatokat nem bántok. Persze, a csávó azonnal vicsorgott rám – azért furcsa lett volna egy elit iskolában verekedni, és nem is szándékoztam így, utolsó hetekben az érettségi előtt. De ha nekem jön ez a hülye gyerek, muszáj leszek megvédeni magam. Szerencsére erre nem volt végül szükség, mert a kis ribancok összesúgtak, és azonnal zsivaj lett a lépcsőházban. Azt hittem, jön a magyartanárunk, de mikor a csávó is két lépést hátrált tőlem, és rendezte a vonásait, ezt erősen megcáfoltam magamban. Egy tanár miatt nem lenne ennyire… Izgatott? Mi a fasz folyik itt, de már tényleg? Mikor aztán megláttam, hogy ki miatt rendeztek ekkora patáliát, csak felvontam a szemöldököm. Egy semmitmondó csaj a sok közül, nem is értettem, hogy most akkor mi van. Így hát mit sem foglalkozva a sznob B-sekkel hátat fordítottam, majd visszaültem JongDae mellé, aki aggódva méregetett. Csak vállat rántottam, ám megszólalni nem tudtam, mert az előbbi csaj belépett a termünkbe, mire a többi osztálytársamnak is leesett az álla. Mégis mi a fasz van már mindenkivel?

- Te vagy Oh SeHun, ugye? – kérdezte a csaj, meglepően kedves hangnemben.
- Ja, megtaláltál – rendeztem le ennyivel, majd a telefonomba temetkeztem.
- Beszélni akarok veled – jelentette ki, mire felkaptam a fejem. 
- Mégis minek? – kérdeztem vissza azonnal. – Azt sem tudom, ki vagy… Miről kellene nekünk beszélni?
- Honnan ismered Kris-t? – Kérdésre kérdéssel, oké, kislány.
- Milyen Kris-t? – billentettem oldalra a fejem.
- Aish – túrta hátra hosszú, barna haját, így szép, babarca jobban megmutatkozott. – Gyere ki, beszéljünk.

- Legyen, azon ne múljon, de az a sok nyomorult ki sem akar engedni – böktem a még mindig ajtóban tömörülő osztályra.
- Yah! – kiabált rájuk, mire azok nagyokat pislogtak a csajszira. – Senkinek nincs köze ahhoz, hogy miről akarok SeHunnal beszélni, úgyhogy menjetek vissza a terembe, majd megyek én is!
- De hát… – kezdett volna bele az a JaeMin, vagy ki, mire a hölgyemény megforgatta a szemét.
- Csak menjetek már – hessegette őket, ahogy az ajtó felé sétált, majd várt egy kicsit, és tényleg mindenki eltűnt. – Most már jöhetsz.
- Mit akar tőled? – kérdezte hirtelen JongDae, érdeklődve bámulva az alacsony, csinos lányt.
- Fogalmam sincs, de mindjárt megtudom – rántottam vállat, majd követtem a barnahajú lányt, fel a tetőtérbe.

Ott bementünk az egyik üres kis terembe, ami direkt a szakmásoknak lett kialakítva, mert nagyjából tíz embernek kényelmes. Idegesítő volt, hogy nem tudtam a lány nevét, így csak „csajszi”-ként emlegettem magamban. Szóval a táblára rajzolgatott és írt, mintha nem is ő zavarta volna el a fél osztályát, csak hogy beszélhessen velem. Egyrészt, érdekes volt, mert tényleg, egyáltalán nem tudtam, hogy ki a fene lehetett ő, és hogy honnan ismert engem. Meg minek érdekli, hogy honnan ismerem YiFant? Egyáltalán… Miért olyan nagy szám ő? A fél osztálya ugrott egy szavára, valami pénzes, apuci kicsi lánya, vagy mi a fene? Bár az tetszett, ahogy lerázta őket, az ember ki sem nézte volna a cuki fejéből, hogy tud kiabálni, vagy esetleg kemény lenni. Ám a csajszi, annak ellenére, hogy milyen kis törékenynek tűnt testileg, egyáltalán nem volt az lelkiekben. Fura, mert a lányokat mostanság nagyon leírtam, mindenkiben csak a kis picsát láttam. De ez a lány itt – annak ellenére, hogy kinézetre semmiben nem különbözött a tini ribancoktól –, a jelleme megfogott. Volt benne valami, amit érdekesnek találtam, így nem róttam fel neki, hogy szívecskéket rajzolgat a táblára.

- Szóval, még egyszer megkérdezem tőled – fordult felém, egy ragyogó mosollyal, amitől arca még bájosabb lett. – Honnan ismered Wu YiFant?
- Miért érdekel ennyire? Ki ő neked, hogy ilyen fontos? – ültem fel az egyik padra, úgy bámultam a lányt. – És amúgy is, ki vagy te?
- Te nem ismersz engem? – lepődött meg kissé, aztán mikor megráztam a fejem, elmosolyodott; ez egészen őszintének hatott. – Akkor bemutatkozom neked… Son SeungWan vagyok.
- SeungWan – ízlelgettem a nevét. – Soha nem hallottam még rólad.
 - Ez vicces, a suliban mindenki ismer – rántotta meg a vállát.
- Miért, mit csináltál? – támaszkodtam meg, majd lóbálni kezdtem a lábaimat.
- Semmit, én vagyok a „suli legmenőbb csaja” – mutatta a macskakörmöket a levegőben, amin felnevettem. – Most miért nevetsz?
- Úgy tűnik, nem élvezed ezt a pozíciót, ha mondhatom így – néztem a szemeibe, mire kissé elhúzta a száját.
- Tényleg nem – sóhajtott egyet. – De mindegy, nem ezért jöttem. Szóval, most, hogy ismersz, válaszolsz végre a kérdésemre?

- Nem egészen értem még mindig, hogy miért ilyen fontos neked ez a dolog… – ingattam a fejem. – De YiFan csak egy haverom, akit nem olyan rég ismertem meg, ennyi. Mit vártál?
- Csak… Ismerem Kris-t valahonnan. És nagyon meglepődtem, mikor megláttam, hogy veled rakott fel képet – magyarázta a lány. – Először nem is tudtam, hogy egy suliba járunk, szétnéztem az adatlapodon, de semmi adatot nem adtál meg magadról, így nem jutottam sokra… Az osztályban páran viszont felismertek látásból, és azt hitték, azért nézegetem az adatlapod, mert tetszel nekem, vagy ilyesmi. Bocsánat ezért, biztos kellemetlen helyzetbe hoztalak…
- Őszintén, mindenre gondoltam, csak erre nem – nevettem ki őt hangosan, mert ezt nem lehetett kibírni. – És honnan ismered Kris-t? Csak mert ugye ő kínai, és már egyetemista… Nem olyannak ismertem, aki középiskolás lányokkal beszélget.
- Öhm. – Egy pillanat alatt zavarba jött SeungWan, mire akaratlanul is elvigyorodtam, egyszerűen jó volt látni, hogy az a magabiztos arca ilyen könnyen megtört. – Oké. Elmondom, de ha valaha is visszahallom valakitől, nagyon megbánod!

- Akkor ne mond el – rántottam meg a vállam, mire meglepődve pislogott rám. – Mármint, nem az, hogy tovább adnám. De ha ez számodra ilyen fontos, ne bízd idegenekre – mosolyodtam el.
- Hol a fenében bujkáltál te eddig? – bukott ki belőle hirtelen, mire elmosolyodtam. – Komolyan, szerintem az egyetlen értelmes srác vagy a suliban, és még nem is ismertél… Eddig csak pozitív dolgok.
- Sajnálom, de kár próbálkoznod – mondtam őszintén a szemébe, mire sóhajtott egyet.
- Persze, a helyes srácok vagy foglaltak, vagy melegek – rántotta meg a vállát, majd a szemembe nézett. – Szerencsés a barátnőd.
- Ki mondta, hogy van barátnőm? – néztem rá egy sejtelmes mosollyal, és jelen pillanatban az sem érdekelt, hogy egy vadidegen lánynak konkrétan most vallottam be, hogy meleg vagyok.

SeungWan sem volt hülye, bár egy pillanatig összezavarodva nézett a szemembe, majd mikor eljutott a tudatáig, hogy mit mondtam, eltátotta a száját. Aztán tátogni kezdett, majd mutogatni rám, én meg csak bólogattam neki. Nem bírtam megállni, még ki is röhögtem, annyira vicces volt. Akkor aztán észrevette magát, majd hosszú, hullámos haját hátratűrte kezével, és pár fül piercing-je feltűnt – ami egyébként tilos volt az iskolában. Be kellett látnom, hogy tényleg nem minden lány olyan, akit megvetek. Itt van SeungWan, bár először rá is azt hittem, hogy az a tipikus picsa, holott nem. Annak ellenére, hogy ő a suli legmenőbb csaja, vagy mit tudom én, látszik rajta, hogy nem ő választotta ezt a „kitüntetést”. Az pedig kifejezetten szimpatikus volt benne, hogy egy kicsit olyan volt, mint én. Mármint, némely megnyilvánulásában magamat véltem felfedezni. Azt hiszem, ha nem lennék buzi, tuti, hogy nagyon vonzódnék hozzá.

- Azt azért tudd, hogy ha erre fény derül, te is megbánod – viccelődtem el, mert nem néztem volna ki belőle, hogy ilyet tenne.
- Ne aggódj emiatt – mosolyodott el. – Nekem nincs bajom a melegekkel, sőt! Kifejezetten kedvelem őket, úgyhogy… Ja, nálam a titkod biztonságban van.
- Oké, most megleptél – pislogtam rá. – Azt hiszem, először és utoljára hallok ilyet…

- Nem vagyok egy átlagos lány – kacsintott rám. – Nem tudom, ismered-e a yaoi szót. Mert én imádom, és nagyok sokat szoktam olvasni! Tudod, van a KPop, a bandákban vannak shipek, azaz párosok, és róluk nagyok sokan írnak fanfiction-öket. Ezekből rengeteg van, én pedig benne vagyok több ilyen csoportban is, és az egyikben Kris az admin, onnan „ismerem”. De még soha nem beszéltem vele, csak… Érted. Kíváncsiságból mentem rá a nevedre, és mikor valaki felismert, nagyon izgatott lettem. Csak beszélni akartam veled, meg ilyenek, csak rosszul sült el a dolog… Sajnálom. De azért nem mondom, hogy annyira sajnálom, mert most nagyon boldog vagyok! Basszus, mióta vagy meleg? És hogy jöttél rá? Meg…

- Hé, álljunk meg egy kicsit – állítottam le, mire azonnal befogta, és kíváncsian pislogott rám, ám izgatottan, mint egy kiskutya, aranyos volt. – Másik nevet használsz a csoporton belül?
- Igen, miért? – zavarodott össze egy kicsit. – Ott Wendy Son vagyok.

Azt hiszem, nem tudtam volna eldönteni, hogy most nevessek vagy sírjak. Wendy Son egy lelkes olvasóm volt, aki szinte minden írásomat olvasta már, és véleményezni is szokott. A felismerés, hogy most ő maga áll velem szemben – egy évfolyamtársam, aki a suli legfelkapottabb csaja, akit mindenki ismert. Hihetetlen… Elmondjam neki, vagy sem, hogy én lennék Honey, az egyik kedvenc írója?

***

Nem igazán csalódtam magamban, mikor szombaton rájöttem, hogy most lesz megtartva a szülinapi bulim, de rohadtul semmi kedvem hozzá. Már egy hete volt a hivatalos szülinapom, így még annyi hangulatom sem volt hozzá, mint akkor. De megígértem ChanYeolnak, hogy kibírom, úgyhogy próbáltam jó képet vágni hozzá. Persze, örültem, hogy meghívta a barátaimat, meg a közös ismerősünket, de jól tudtam, hogy ez nem rólam szól elsősorban. Inkább csak bulizunk egyet, mint bármikor máskor. De nem is vártam el semmit tőlük, így volt jó és kész. Azért igyekeztem adni magamra valamennyit, ha már nekem van bulim, akkor kicsíptem magam. Egy fekete, szaggatott farmer és egy fehér ing, meg majd felveszem a bőrkabátom, már úgyis elég kellemes az időjárás. Tornacsuka, egy gyors hajigazítás, parfüm, és már otthon sem voltam. Átmentem a szomszédba ChanYeolhoz, mert most kivételesen korán elkészültem, ő is meg volt rajtam lepődve, de csak vállat rántottam. Még nekiálltunk szelfizni is, ha már olyan sok időnk volt. Mivel elég jól sikerült a kép, megengedtem neki, hogy feltegye, meg is jelölt rajta, így az én adatlapomon is ott díszeleghet majd. ChanYeol még összeszedett pár dolgot, mint műanyag poharak, a laptopja, meg dugóhúzó, aztán már ott sem voltunk.

- Nem hiszed el, hogy kit ismertem meg a suliban – hoztam fel egyből, ahogy sétáltunk lefelé a klubba.
- Na, kit? – igazított egyet a laptop táskán a colos.
- Tudod, van Kris, akiről meséltem már neked, akivel találkoztam is – mondtam neki, mire ő bólogatott. – Na, egy kiscsaj a sulimból beállított hozzám azzal, hogy én honnan ismerem őt. Érted, azt sem tudtam, hogy ki ő, meg semmi, erre jön nekem egy ilyennel. Nagyon agyfasz volt. De aztán kiderült, hogy évfolyamtársam, meg mindenki meg van érte halva, bár tényleg szép lány. És nem hiszed el, yaoista, ráadásul egy olvasóm! Szerinted? Kicsit sem nevettem, mikor rájöttem.

- Ne bassz már, kajak? – nevetett fel.
- Esküszöm neked – túrtam hátra a hajam. – Azóta még nem közöltem vele, mert szerencsétlen infarktust kapna, de tervezem idővel.
- Nehogy megöld – csóválta a fejét.
- Nem szeretném, túl jó fej ahhoz – rántottam vállat.
- Oh, csak nem tetszik? – vonogatta a szemöldökét.
- Még mindig full buzi vagyok, de no problem – veregettem hátba unokatesóm, mire felröhögött.

Elég lassan telt az este, még annak ellenére is, hogy belém erőltettek jó pár felest. Mondván, hogy máshol már nagykorúnak számítok, így erre inni kell. Meg egyre csak jöttek és jöttek, voltak idegenek is, de mikor megtudták, hogy szülinapom van, innom kellett velük. ChanYeol is lehúzott velem valami vodkát, de kegyetlen szar volt. Egyáltalán nem bírtam már ezeket, hányingerem volt tőlük, és nem akartam újabb köröket, de csak rá vettek. JiSeo is felbukkant, de szerencsére most nem igyekezett a közelembe kerülni, elvolt másokkal, bár én sem őt figyeltem. Most már, hogy abszolút nem vonzódok hozzá, kicsit vicces lenne ez a dolog köztünk. De addig, amíg nem próbálkozik be, nincs semmi baj. Egy kicsit kótyagos fejjel, de még teljesen józanon mentem ki a teraszra, ahol többen is cigiztek, nekem meg kérnem sem kellett, már nyújtottak is felém egy szálat. Régen cigiztem már, de most jól esett a mentolos bűzrúd. Mélyen letüdőztem, majd belefolytam a többiek beszélgetésébe. Most ChanYeol sem vitte túlzásba az ivást, de azért benne több volt, mint bennem, ráadásul ő folyamatosan sörözött mellé. Jól elbeszélgettünk, aztán mikor elszívtuk a cigit, visszamentünk táncolni. Nem kedveltem ezeket az amerikai divatzenéket, de buliban elviseltem, hiszen a többség ezt hallgatta. Persze volt, mikor beszabadultam a lejátszási listákba, és kapcsoltam APinket vagy SNSD-t, aminek néhányan örültek, de a többség persze nem preferálta a „nyávogós picsákat”.

Éppen egy újabb kör felesre invitáltak, mikor JiSeo keveredett mellém, de most nem csinált semmi különöset, csak ő is várta, hogy töltsenek a poharába valami piát. Yeol is berobbant a kör közepére, a hatalmas magasságával jól kitűnt, hát még mikor a szerencsétlen meg sem bírta tartani egyenesen a poharát. Végül mindenkinek sikerült lehúznia a röviditalt, amitől én már megint erősen grimaszoltam, és úgy éreztem, mentem visszaköszön, így inkább kifelé vettem az irányt. A teraszon most nem volt senki, aminek örültem, mert legalább senki nem zaklatott, hogy jól vagyok-e. De azért a biztonság kedvéért kimentem a kapu elé, és leültem a beton szélére. Nem igazán hányingerem volt, csak éreztem, hogy ez az utolsó feles likőr, vagy mi, kurvára nem kellett volna. Ittam már szart, de ez mindent felül múlt. Nem bírtam kiűzni az érzést a gyomromból, és már úgy voltam vele, hogy jobb lenne hányni egyet, mikor elhaladt mellettem az éjféli busz. Egész pontosan, most érkezett meg, és a házzal szemben volt a végállomás. Szinte soha nincs ezen a buszon senki, esetleg egy-két felnőtt, akik munkából érkeztek haza. Nem nagyon foglalkoztam most ezzel, ám mikor pár perccel később lépteket hallottam, meglepődtem. De semmi pénzért nem emeltem volna fel a fejem, ahhoz már túlságosan is szédültem.

- SeHun? – Valahonnan nagyon ismerősnek csengett ez a hang, de nem tudtam volna beazonosítani. – Jól vagy?
- Mi van? – morogtam csak úgy, bár azt sem tudtam, ki az.
- Még éjfél sincs, te meg így berúgtál? – jött közelebb, majd érzékeltem, hogy leguggolt mellém, majd a hátamra simította tenyerét; erre már muszáj voltam felemelni a fejem.

Csak hogy amint megláttam Byun BaekHyun fejét, azzal a lendülettel jött vissza minden a gyomromból.