44. fejezet

Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, akkor realizáltam, hogy egy szobában fekszem, de kurvára forog körülöttem minden. Vagy csak én vagyok szarul, nézőpont kérdése. Az biztos volt, hogy ha nem kezdek magammal valamit, mindjárt kihányom a belemet is, így olyan gyorsan ültem fel, hogy bele is szédültem. Heves káromkodások közepette fogtam két tenyerembe a fejemet, majd húztam fel a lábaimat, és rájuk támaszkodtam. Éreztem, hogy heves hányinger tört rám, de tudtam, hogy képtelen lennék már bármit is kiadni magamból. Arra azért még elég tisztán emlékeztem, hogy odakint, a kapuban hánytam. Szerintem az nekem bőven elég volt, de ettől függetlenül ritka szarul éreztem magam. Az agyam amellett, hogy ide-oda zötykölődött a fejemben, mintha szúrt is volna, ez meg csak rátett még egy lapáttal a dologra. Nem is ittam olyan sokat, hogy lehetek ilyen szarul mégis? Vagy pont azért, mert nagyon régen piáltam volna, és most ilyen hirtelen kiütött? Oh, bassza meg, remélem, semmi hülyeséget nem csináltam, bár nem úgy ismertem magam. Most nem voltak fura emlékképek, mint első másnaposságom után, csupán csak egy nagy, összefüggő, fekete folt. Mintha csak lekapcsolták volna a villanyt, aztán most újra fel. Vettem egy mély levegőt, és mikor egy kicsit jobban éreztem magam, felemeltem a fejem, majd a falnak támasztottam. Teljesen egyedül voltam az aprócska szobában, amit egyébként ki nem állhattam, mert rengeteg olyan emlék kötött ide, amit nem szívesen idézek fel. De most nem érdekelt, hogy azon az ágyon ülök, amin valószínűleg több ember is szexelt már… Most kényelmes volt, és a célnak megfelelt. A zene még ide is áthallatszott, de érdekes módon, nem baszta a fülem. Valahogy még kellemes is volt, hogy nem volt hulla csend. Sóhajtottam egyet, és ekkor vettem észre, hogy egy műanyag pohárban talán víz volt az ágy mellé téve. Gondolkodás nélkül elvettem, és miután megállapítottam, hogy tényleg csak víz, lehúztam az egészet.

- SeHun? Jobban vagy? – lépett be az apró kis résen a srác, miután kinyitotta az ajtót.
- Mi a fasz? – pislogtam rá hatalmas szemekkel. – Hogy kerülsz te ide?
- Ha már ilyen kérdésekkel bombázol, gondolom, jobban – nevetett fel. – Jól kiütötted magad…
- Byun BaekHyun – néztem a szemébe, teljes komolysággal, mire ő meglepődve viszonozta. – Ha kihasználtad az alkalmat, hogy nem voltam magamnál, kinyírlak…
- Nem vagyok nekrofil, bocs – rántotta meg a vállát.
- Nem hulla voltam, hanem ájult – grimaszoltam neki.
- Annyira mindegy, olyan voltál, mintha meghaltál volna, se kép, se hang – tárta szét a karját. – Amúgy sem tudnék veled mit kezdeni…
- Megnyugtató – forgattam a szemem. – Szóval, mit keresel itt?
- Tényleg nem emlékszel rá, hogy beszéltünk, mielőtt kidőltél? – vigyorgott ismét, mire megráztam a fejem. – Egyébként nem nagy cucc… Tudtam, hogy múlthéten volt a szülinapod, terveztem, hogy meglátogatlak, vagy valami, de közbe jött pár dolog. Aztán lemondtam róla, gondolván, hogy majd úgyis szarsz a fejemre, arra meg nincs szükségem.
- Nocsak, Byun BaekHyun feladta volna? – vigyorodtam el aljasan, direkt cukkolva őt, mire ő csak csúnya pillantásokkal illetett.
- De aztán megláttam a képet, amit ChanYeol tett fel veled… Így gondolkodás nélkül jöttem ide – fejezte be a mesét. – Megmondtam, hogy nem adom fel, SeHun. Azzal, hogy nem kerestelek hónapokig, csak időt adtam neked. De nem mondtam ám le rólad, úgyhogy készülj fel!

Hogy basznád meg magad, kedves BaekHyun. Ennyi volt a véleményem, de ezt hangosan nem közöltem vele. Úgy voltam vele, hogy oké, csinálja, amit kigondolt, felőlem aztán… Olyat úgysem fog tenni, amit ne tudnék leállítani, úgyhogy nincs gáz. Még egy ideig farkas szemeztünk, amit végül ő nyert meg, mert nyílt újra az ajtó, és Yeol lesett be rajta. Amint meglátta, hogy élek és virulok, egy szokásos, ezer wattos vigyor tűnt fel a fején, majd elmotyogta, hogy nem is zavar tovább, már csukta is be maga után az ajtót. Ezt az idiótát… Mintha neki is nem elpofáztam volna, hogy semmit nem akarok BaekHyuntól, erre ő még jön, és szinte azt nem mondja, hogy csak ügyesen dugjam meg. Aish, túl sokat káromkodok, fogd vissza magad, Oh SeHun… Végül visszanéztem BaekHyunra, aki immár a matrac szélén ült, lábait kinyújtotta felém, fejét pedig a falnak vetette, ahogyan én is tettem. Így meg tudtam nézni magamnak. Egy fekete, hosszabb szárú bakancs volt rajta – most valahogy elég rossz fiúsra vette a figurát, nem azt a gazdag, sznob gyerek kinézetet keltette –, lábain egy fekete bőrgatya feszült, ami rohadt jól kiemelte formás combjait és vékony vádliját. Felül csak egy szintén fekete ing volt rajta, aminek ujjait feltűrte, a gombjai pedig nem voltak mind a helyükön, így szabad belátásom nyílt kulcscsontjaira és harapnivaló nyakára. Most tűnt fel még csak, hogy újonnan fekete haja és szépen be volt lőve, mintha csak a fodrásztól lépett volna ki. Kihúzott szemei, valamint füstös sminkje is feltűnt, de valahogy… Kibaszottul dögös volt. Azt hiszem, nem is nagyon tudtam elrejteni előle az érzéseimet, mert ahogy tekintetünk találkozott, egy mosoly terült el ajkain. Oké, bevallom, BaekHyun vonzó volt. Nem, inkább dögös, és beindította a fantáziám. Ez még nem bűn, elismertem a külső adottságait! Máskor is megtettem már… Ugye?

- Most egészen úgy érzem magam, mint mikor együtt voltunk – mondta csendesen, közelebb csúszva hozzám, ujjai a combomat cirógatták.
- Miért, az milyen volt? – kérdeztem vissza, hasonló stílusban, mint ő.
- Akkor néztél rám így utoljára – nyelt egy kisebbet, ahogy teljesen mellém került, majd közvetlen közelről bámult a szemeimbe; parfümje is megcsapta az orromat, ami kifejezetten kellemes volt. – Mi változott?
- Talán csak egy kis reményt adok neked – mosolyodtam el féloldalasan.
- Ne játszadozz velem – hajolt még közelebb, ajkai szinte súrolták az enyémeket, de nem hátráltam, egy centit sem. – Nekem nem a reményed kell, hanem te… Mindenestől!
- Van egy rossz hírem… – mosolyodtam el, majd mielőtt bármit is reagálhatott volna, szenvedélyesen ajkai után kaptam.

Annyira meglepődött BaekHyun, hogy egy pillanatig viszonozni is elfelejtette a csókot, de amint magához tért, azonnal átkarolta a nyakam, majd már engedte is le az állát, hogy nyelvem felfedező útra induljon. Muszáj voltam belevigyorogni a csókba, ahogy jólesően sóhajtozott már csak ennyitől is, és úgy tépte a hajam, hogy azt hittem, kiszakítja tincseimet. De most nem törődtem ilyen apróságokkal, derekánál fogva húztam egyetlen mozdulattal az ölembe, majd hívtam vad táncba a nyelvét. Nem gondoltam olyanokra, mint hogy ez az első, igazi csókunk, amit ráadásul én kezdeményeztem. Talán most először látom benne azt, amit régen. Talán most végre megtörténhet az, amire BaekHyun mindvégig várt. Ahogy egyre jobban mászott rám, lábaival átkarolta a csípőm, így felnyögött, mikor erősen magamhoz préseltem őt. Fejét hátracsapta az élvezettől, így betámadtam a csábító nyakát, szenvedélyesen nyaltam végig rajta, majd nem kíméltem, erősen belemélyesztettem fogaimat is bőrébe. Úgy markolta az ingemet, hogy attól féltem, leszaggatja rólam, de egyetlen szóval sem ellenkezett, hogy nem tetszik neki. Óvatosan, mégis határozottan löktem őt a hátára, ő pedig egy gyors vigyor után már húzott is maga után, és ajkaimra kapott. Mintha egy éhező afrikai lenne, aki hónapok óta nem kapott enni, úgy falta párnáimat, de én sem voltam rest viszonozni. Lábait csípőm köré fontam, és míg egyik kezemmel megtámaszkodtam feje fölött, a másikkal az ing alatt simogattam lapos, izmos hasát. Bőre túlságosan is puha volt, szinte kísértésbe estem, miszerint szívesen megkóstolnám, de más terveim voltak vele. Csípőmet előre löktem, pontosan hozzá, mire ő hajamba mart, majd felnyögött. Egyáltalán nem szégyenkezett miatta, hát még mikor vágytól elködösült szemekkel az enyémekbe nézett; szinte könyörgött, hogy csináljak vele valamit. Elmosolyodtam, majd egy újabb csókot kezdeményeztem, miközben ujjaim a nadrágja korcánál cirógatták a bőrét. BaekHyun belenyöszörgött a csókba, majd fellökte csípőjét, ezzel is jelezve, hogy türelmetlen. Én pedig megadtam neki, amire vágyott. Kezeim lejjebb csúsztak, majd nadrágon keresztül markoltam rá. Éreztem, hogy már nincs nyugalmi állapotban, ez pedig eléggé jól esett az egómnak.

- - SeHun… – nyögte nevem, közvetlenül a fülem mellett, csípőjét fellökte, mire nekem is elkezdett száguldani a vérem lentebbi tájakra. – Kérlek…

Mielőtt bármit is válaszolhattam volna, fejünk mellől az ajtó olyan lendülettel vágódott ki, hogy szinte lesodort volna BaekHyunról, ha nem pattantok fel mellőle azonnal. Egy pillanatra rohadtul megijedtem, hogy rajta kaptak minket, de mikor csak egy ismeretlen csávó támogatta be a totálisan részeg JiSeot, csak vállat rántottam. Nem foglalkoztam velük túlságosan, ahogyan ők sem velünk, csak a másik matraca fektette a totál kiütött lányt, majd el is hagyta a szobát. Pár másodpercig még figyeltem a lányt, de valahogy… Semmit nem váltott ki belőlem. Jelenleg csupán szánalmat és undort, hogy nő létére így részegre itta magát. Visszanéztem BaekHyunra, aki még mindig ott feküdt a matracon, pihegve, csillogó szemekkel és egy merevedéssel a lába között, amit a szűk bőrnaci úgy kihangsúlyozott, hogy el sem rejthette volna. Külseje zilált volna, az ing felcsúszott a hasán, így láthattam, hogy milyen hevesen kapkodja a levegőt, és kissé nyirkos bőre is hívogatott. Ahogyan most láttam BaekHyunt, az nem igen volt evilági… Mintha egy angyal lett volna. Egy kurvára dögös angyal, aki képes lenne itt és most széttenni nekem a lábait. Bevallom, csábított a gondolat, nagyon, de… Nyeltem egyet, majd leültem mellé a matracra. Baek is hasonlóan cselekedett, benedvesítette ajkait, majd szemembe meredt. Várt volna valamire, bármire, gondolom leginkább a folytatásra. Elmosolyodtam, majd füléhez hajoltam, mire ő azonnal tarkómra fogott, aztán a hajamba markolt.

- Tudod, BaekHyun – kezdtem bele, mire kirázta a hideg. – Az a rossz hírem, hogy ebbe nekem is van beleszólásom. Én pedig azt mondom, hogy soha nem fogsz úgy megkapni, ahogy igazán szeretnél.
- Mi van? – motyogta, ahogy eltolt magától, majd értetlenül, de még mindig ködös tekintettel meredt az enyémbe; olykor lepillantva az ajkaimra, majd vissza a szemeimbe. – Nem érdekel most ez, SeHun… Ha úgy nem, akkor csak… Csak egy kicsit… Valahogy… Ne tagadd, hogy élvezted!
- Nem lehet – húzódtam el tőle teljesen, és már álltam volna fel, mikor kezeim után kapott. – BaekHyun!
- Nézz rám – mondta halkan. – Csak nézz rám, SeHun… Nem vagyok elég jó neked? Talán ronda vagyok, vagy visszataszító, esetleg undorító? Mondd meg, mit csináljak, hogy végre észrevegyél? Hogy végre ne csak a visszautasítást kapjam tőled? Képes lennél így itt hagyni engem? Ha lehet, még szánalmasabban fogom érezni magam, mint eddig. Már egyszer majdnem lemondtam rólad, SeHun. Mikor elmondtad, hogy meleg vagy. Akkor úgy éreztem, tényleg nincs esélyem. De aztán… Nem adtam fel. Túlságosan szeretlek még mindig. És bár azt mondják, szeretni a hibáival együtt kell a másikat, de ha te erre nem vagy képes, nem baj! Nem számít, megváltozok. Érted meg tudok változni. Csak mondd el, hogy miben, és megteszem! Akkor lesz esélyem, és…
- BaekHyun – szakítottam félbe. – Hagyd abba!

Ahogy most végignéztem rajta, mintha azok a dolgok, amiket előzőleg láttam benne, mind ott sem lettek volna. Ismét az a Byun BaekHyun volt, aki mindig is. Semmi mást nem éreztem, mint szánalmat. Szántam őt, hogy ennyire kötődik hozzám, és képes ilyen mélyre lesüllyedni a szerelemért. Igazából, egy kicsit sajnáltam is, hogy éppen én vagyok az, aki iránt ilyen mélyek az érzései. Ha viszonozni is tudnám neki, biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék egy kapcsolatra vele. Lehetetlen, a legrosszabb döntése lenne. Egy kicsit meg is kímélem ezzel a csalódástól, de ahogy most így elnézem… Még annak is örülne. Reszketett előttem, a szemei csillogtak, de immár a könnyektől, ajkai úgy remegtek, mint egy kocsonya. Tudtam, hogy erősnek akarja mutatni magát, és erős is volt. De nem eléggé ahhoz, hogy ezt kibírja. Egy kis részem tisztelte őt és becsülte. Ha talán nem úgy találkoztunk volna, ahogy, és nem lenne szerelmes belém, talán barátok is lehetnénk. De ez a helyzet nem áll fent.

- Ígérem, nem csinálok semmit, csak… – cincogta elvékonyodott hangon. – Megölelhetlek, kérlek?

Nem válaszoltam neki. Nem akartam beleegyezni, hiszen akkor megint elölről kezdenénk mindent. De annyira össze volt törve, úgy tűnt, minden reménye elveszett már, hogy én valaha is az övé legyek. Talán egyszer, ha majd végre túl tud lépni rajtam, és reálisan visszatekint ezekre az időkre, belátja majd, hogy nem kegyetlenség, amit csináltam. De egy részem fájt BaekHyunért. Rossz volt bevallani, de fájt, hogy így látom őt, és nem tudok enyhíteni a kínjain. Viszont ezt nem közölném vele soha. Éreztem, hogy már kötődök hozzá, hogy megváltoztak bennem a dolgok, és talán már nem utálom őt – sőt! Egy egészen kicsit megkedveltem, vonzódok hozzá és… Fáj őt így látnom. De nem tehettem érte semmit. Nem akartam, hogy neki még rosszabb legyen, így hát egy sóhaj után felálltam, mire BaekHyun felzokogott. Anélkül hagytam magára a szobában, hogy bármit is mondtam volna neki. Nem is gondolva, hogy ezzel töröm őt össze leginkább.

***

Hajnali fél három körül járt az idő, mikor BaekHyun kimerészkedett a kisszobából. Mintha nem is ő lett volna, nyoma sem volt rajta sírásnak vagy szomorúságnak. Úgy mosolygott mindenkire és táncolt, mintha mi sem történt volna. De tudtam, hogy ez csak egy álca, hogy úgy tesz, mintha összeszedte volna magát, holott belül egészen biztos még mindig össze van törve. Bár a társaság nagy része már hazament, maradtunk még páran, de lassan mi is pakolászni kezdtünk. Addig kimentem az erkélyre, hogy elszívjak egy szál cigit, pár másodperccel később pedig BaekHyun csatlakozott hozzám. Mikor elkezdte keresgetni a gyújtóját, csak felé tartottam a sajátom, de ő ahelyett, hogy elvette volna, cigivel a szájában hajolt felé. Meglepődve gyújtottam meg neki a kis bűz rudat, mire az első slukkot máris a képembe fújta. Tisztában voltam vele, hogy ez mit jelent, de hamis mosolya miatt nem tudtam komolyan venni. Bár bocsánatot kérhettem volna tőle – nem tettem. Nem fogok olyasmiért bocsánatot kérni, amiről nem tehetek. A probléma itt az volt, hogy BaekHyun szerelmes belém, ez viszont nem kölcsönös. Ő megelégedne azzal is, hogy párszor lefekszem vele, de szerintem ez lenne a legundorítóbb dolog a világon. Oké, nem vagyok a kedvesség mintapéldánya, de volt becsületem. Még BaekHyunt sem tenném ki ennek. Nem volt ő holmi kurva, hogy amikor kedvem támad, felhívom, hogy széttegye nekem a lábát. Nem használnám ki őt soha, ahogy mást sem.

- Fura, hogy ilyen csendben vagy – jegyeztem meg halkan.
- Kiabáljak? – kérdezett vissza, lazán felülve a korlátra, amit én mindig is utáltam.
- Nem úgy értettem – néztem rá, miközben szívtam egyet a bagóból, a kellemes, mentolos aromát pedig letüdőztem.
- Tudom, hogy értetted, SeHun – nézett a szemembe egy pillanatra, de azonnal elkapta tekintetét. – Csak nehéz…
- Van hol aludnod? – tereltem inkább a témát.
- Majd alszok itt – rántotta meg a vállát. – Az a csaj is itt fog éjszakázni, úgy kiütötte magát, hogy haza sem tudnátok vinni…
- Aludj nálunk – mondtam hirtelen, mire meglepődve felém kapta a fejét. – Most mi van?
- Néha eléggé nehéz kiigazodni rajtad, mondták már? – kérdezett vissza.
- Most rólam beszélünk, vagy végre válaszolsz? – vontam fel a szemöldököm.
- Mi is volt a kérdés? – mosolyodott el őszintén, amit jó volt látni.
- Egy ajánlat volt, de akkor megkérdezem… Nálunk alszol? – néztem ismét szemeibe, amit ezúttal viszonzott is.
- Ha nem zavarok, igen, jó lenne – bólintott.

Erre csak elmosolyodtam, majd én is bólintottam neki megerősítésként. Végre jöttek a többiek is, ChanYeolt egy kicsit támogatni kellett, de nem volt vészes a dolog, simán ment volna neki egyedül is a hazajutás, de mi rendesek vagyunk, és segítünk egymásnak. Mi Baekkel lemaradtunk, lassan sétáltunk, annak ellenére is, hogy hűvös volt az idő, és mindkettőnkön csak egy-egy bőrkabát volt. De valahogy nem éreztem a hideget, inkább kellemes volt most sétálgatni, még ha a partnerem BaekHyun is volt.

- Annyira szép itt – törte meg a csendet. – Tudod… Régebben nagyon sokat álmodoztam arról, hogy egyszer majd hazahozol engem.
- Nézd a jó oldalát – rántottam vállat, majd felnevettem. – Csak neked adódott meg, hogy második esélyt kapj, így az álmod valóra vált.
- De nem így akartam – sóhajtott egy mélyet.
- Nos, néha az álmok nem mindig lesznek valóságosak – kacsintottam. – Valami örökre csak álom marad…
- Mióta csaptál fel bölcsésznek? – nevetett fel, majd megállt a kapunk előtt; ChanYeolék most búcsúzkodtak a szomszédban, de valahogy nem zavart, hogy engem kihagytak belőle.
- Nem tudom, talán egy kicsit bűntudatom van – rántottam meg a vállam, majd elindultam befelé.
- Bűntudatod? – kapott a csuklóm után, mire a szemébe néztem.
- Amit tettem, talán úgy tűnhet, bunkó és kegyetlen dolog volt veled, BaekHyun – kezdtem bele komolyan. – De nem vagyok olyan ember, aki kihasznál másokat. Soha ne kérd tőlem, hogy olyat tegyek, amiről úgy gondolod, hogy abban a pillanatban helyes, de lehet, később, visszagondolva azt mondod majd, kihasználtalak téged.
- Annyira szeretlek – suttogta halkan, pár másodperc néma szemezés után, majd egy csókot nyomott az ajkaimra.
- Nem tudnánk csak… Barátok lenni? – kérdeztem tétován.
- Képtelen lennék csak a barátod lenni, SeHun. Mindezek után főleg nem – mosolyodott el kissé fájdalmasan, majd belépett a kapun, egyedül hagyva engem a hűvös, hajnali időben.

Mégis miért dobog ennyire a szívem?