Forró napsütés égette sápadt bőrömet, ami kifejezetten zavart volna, ha nem gondoltam volna erre korábban. Hetek óta pusztított a forróság, köszönhetően a júliusnak, ezért elég felkészült voltam, ha elindultam valahová. A szüleim, de még ChanYeol is mindig azon nevetett, hogy hiába nyár, én akkor is ugyan olyan hófehér maradtam, mint télen. Nem tehettem róla, hogy utáltam kint lenni a napon, mert sok emberrel ellentétben, én nem barnultam, hanem égtem. Éppen ezért volt most is a fejemen egy baseball sapka, valamint egy napszemüveg is. Bármennyire is volt forróság, a csőszárú farmeremet nem adtam volna alább, mert a hófehér lábam jobban elvakította volna az embereket, mint a tűző nap. Nem mintha aggódnék az emberek épségéért, de jobb szeretem a lábamat nem mutogatni. Egész jókedvűen sétáltam a szokásos park felé, még annak ellenére is, hogy tényleg nagyon meleg volt. Már messziről kiszúrtam páromat, ahogyan a padunkon ül, és a telefonját bújja. Csak egy mosolyra futotta, aztán elővettem én is a sajátomat, majd lőttem róla az út túloldaláról egy képet. Igaz, így elég távol volt tőlem, de biztosan rájön, ha majd elküldöm neki. Ezt meg is tettem, és nem is kellett rá sokat várnom, azonnal felkapta a fejét. Addigra szerencsére átjutottam a zebrán, így a szemembe tudott nézni. Annyira imádtam, ahogy rám nézett. Soha nem kellett csalódnom BaekHyun tekintetében, mindig olyan szerelmesen pillantott rám, én pedig imádtam a figyelmében fürdőzni. Lassan sétáltam hozzá, majd helyet foglaltam mellette, miközben megszabadultam a napszemüvegemtől, és a sapkámtól is. Végigsimítottam éppen fedett combján, mivel térdnadrágot húzott, ez pedig már egy bevett szokás volt nálunk, szinte mindig így üdvözöltem, mikor sokan voltak körülöttünk. Baek is végigsimított a hajamon, mire összemosolyogtunk. Percekig nem szóltunk semmit, csak a combunk jótékony takarásában fogtuk egymás kezét, és élveztük a hatalmas tölgyfa által nyújtott árnyékot.
- Tudod, a szüleim tervezik, hogy elmennek nyaralni – törte meg a csendet kellemes hangja.
- Igen, és hová? – fordultam felé kíváncsian.
- Ha jól értettem, Kaliforniát nézték ki ezúttal – rántotta meg a vállát.
- Nem is örülsz neki? – húztam fel a szemöldököm, hiszen egy ilyen nyaralásnak ki ne örülne.
- Annak igen, hogy nem lesznek itthon, amúgy nekem mindegy, hová mennek – kuncogott fel, értetlen képemet bámulva.
- Miért, te nem mész velük? – lepődtem meg még jobban, mire Baekből kitört a nevetés, ami bizsergette a fülem, de most nagyobb volt a büszkeségem, mintsem megenyhüljek az édes hangra. – Baek, most tényleg!
- Nem, nem megyek velük – nézett végül a szemembe. – Miért tenném?
- De hát Kalifornia! – mondtam indulatosan. – Ez nem csak kis piti nyaralás lenne, egész biztos vagyok benne…
- És? Itt is meleg van ugyan úgy – tárta szét a karját. – Viszont te nem lennél velem, úgyhogy esélytelen, hogy két hétig ne lássalak.
- Oké, kezdem megérteni – húztam el a szám, hiszen két hét nélküle tényleg egy örökkévalóság. – Ettől függetlenül sajnálom, hogy miattam kimaradsz az élményből…
- Ah, SeHunnie – nézett aztán rám, lebiggyesztett ajkakkal. – Szeretlek, oké? Egyetlen percet sem akarok nélküled eltölteni, ha nem muszáj. A szüleimnek nincs ellenvetése, hogy ne menjek, amúgy is azt mondták, hogy akkor készüljek az egyetemre. Ráadásul, gondolj csak bele… Két hétig miénk a ház!
- De a fiuk vagy, biztos nem gond nekik? – kérdeztem még bizonytalanul.
- Ott lesz velük a másik kettő, ne aggódj ennyit – mosolyodott el aranyosan.
- Ez esetben… – húzódtam hozzá közelebb, elfogadva a tényt, majd a fülébe suttogtam. – Végre az enyém leszel.
- Örökké a tiéd vagyok – nézett a szemembe ezután, őszinte szerelemmel.
El sem hittem, hogy végre ezen is túl voltam. Komolyan, azt hittem, hogy ha valaha eljutok az érettségiig, az sokkal másabb lesz. De egyáltalán, semmi különleges nincs benne. Kicsit sem féltem tőle, teljesen nyugodtan kezdtem a hetet, és így, az angol után, még nyugodtabban távozok. Oké, a keddi matektól azt hittem, összefosom magam, de csak sikerült az is. Szerencsére rendes felügyelő tanárokat kaptunk, akik megengedték, hogy segítsünk egymásnak, így JongDae egy rakás feladatot leírt nekem egy külön papírra. Nagyon beszoptam volna, ha nem lettek volna ilyen jó fejek, mert csak pislogtam a papírok felett. Bár már másnap megnézhettem volna a megoldó kulcsot, egyrészt, semmire nem emlékszem belőle, hogy milyen válaszokat adtam, másrészt, nem akartam elveszteni azt a kis reményt, hogy meglesz a huszonöt pontom. Hétfőn a koreai az könnyen ment, egyébként is jó voltam belőle mindig, úgyhogy kicsit sem kételkedtem, hogy abból meglesz majd az ötös. A történelem tegnap… Nos, világ életemben kettes voltam belőle, utáltam, de mégsem ment olyan rosszul, mint vártam. A mai angol valami katasztrófa volt, szerintem, ami pontom lesz, azt mind a szövegértésből fogom összeszedni. Mert hogy a magnó, a levél, meg a nyelvhelyesség borzalom lesz, az is biztos. Főleg úgy, hogy mióta angolt tanultam, egyszer nem láttam magnót az órán. Kicsit vicces volt így a dolog, JongDae is panaszkodott miatta, de hát, ez van. Mivel a buszomat már lekéstem, megbeszéltük barátommal, hogy beülünk bubuzni egyet, úgyis tartozott még nekem egy meghívással.
- Merre mentek? – csapódott hirtelen mellénk YiXing, érdeklődve pislogva ránk.
- Ünnepelni – vágtam rá azonnal.
- Király, egy hideg sör most nekem is jól esne, ilyen melegben – vigyorgott a kínai. – Veletek tarthatok?
- Nem inni megyünk, te gyökér – röhögtem ki egyből, mire összezavarodott.
- Bubuzni – sajnálta meg végül barátom Xinget, mire ő megvilágosodott.
- Ha te inni akarsz, rossz emberekkel próbálkozol – fordultam le a lépcsőn, mire összeütköztem valakivel.
- Yah, Oh SeHun, nem látsz? – hallottam meg Wendy hangját, mire elvigyorodtam.
- Nocsak, kibe botlik az ember – forgattam a szemem játékosan, mire az apró lány csak vállon ütött. – És nézzétek csak, milyen csinos!
- Nyughass, éppen egy mosdóba tartottam, hogy átvegyem ezt a szart – fintorgott a lány, megigazítva a rövid szoknyáját.
- Szerintem nagyon csinos vagy – intézte YiXing szavait Wendy-hez.
- Köszönöm, de akkor is kényelmetlenül érzem magam – mosolygott kissé. – Egyébként, merre mentek?
- Ünnepelni – mondtam neki ugyan azt, mint kínai osztálytársamnak.
- Remek! – mondta boldogan, majd háta mögé mutatott. – Veletek tartanék, ha megvárjátok, míg átöltözöm…
- Aish, hagyd már azt a nadrágot, amúgy is meleg van, jó lesz ez így – karoltam át a derekát, majd lefelé terelgettem a lépcsőn.
- Ezért te fizeted az első bubumat – fenyegetett meg az ujjaival Wendy, mire csak felnevettem, és legjobb barátomra néztem.
- Duplán fizetsz – kacsintottam rá, mire megforgatta a szemét.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni velük. Mert JongDae és Wendy rendben voltak, de mióta volt köztünk valami YiXinggel, nem igazán tudtunk kötetlenül beszélgetni, most ez mégis megváltozott. Beültünk a szokásos helyünkre, és igazán jól esett a kissé hűvösebb levegő, mint a kinti meleg. Igaz, még csak május eleje volt, de meglepően nyárias időjárás uralkodott. Miután mindenki kikérte a saját italát, befoglaltunk az emeleten egy asztalt. YiXing nagyon kedvesen, Wendy combjaira terítette a zakóját, amit a lány meg is köszönt neki. Hogy végig hátsószándék vezérelt volna? Egyértelmű, de erről senkinek nem kell tudnia. Én ültem a sarokban, mellettem JongDae, velem szemben YiXing, balomon pedig Wendy. Jól elbeszélgettük az időt, nosztalgiáztunk rengeteget, beavattuk kínai osztálytársunkat abba, hogy mennyire utáltuk az osztályt – mert ő jóhiszeműen abba a tudatban élt, mint mindenki más, hogy mi szeretjük őket, csak nem mutatjuk ki. Wendy hosszú percekig nevetett YiXing lesokkolt fején. Egyébként még nem igazán tudtam a lánnyal beszélni azóta, hogy YiXinget utána küldtem még akkor, mikor Kai elhozta a tablókat. De mivel elég jól megvannak egymással, szerintem harag nincs köztük. Az egész biztos, hogy nem járnak, mert nem úgy viselkednek, de azért azt értékelem, hogy osztálytársam próbálkozik. Az tény, hogy soha nem volt ezzel probléma, akit meg akart szerezni, azt megszerezte. De Wendy-t sem kellett azért féltenem, egyáltalán nem cseppent el YiXing minden egyes szavától, vagy ha ránézett. Viszont azt nem tagadhatta, hogy tetszik neki a fiú. Egy kicsit a saját kapcsolatunkra emlékeztettek, és szívem szerint elmondtam volna a lánynak, hogy mi volt köztünk a kínaival, de talán jobb, ha ezt majd tőle tudja meg.
Természetesen mind a négyen beszéltünk rengeteget, de az feltűnt, hogy JongDae nincs olyan jókedvében, mint egyébként szokott. Viszont úgy gondoltam, hogy ezt majd négyszemközt akarom vele megbeszélni, mert ismertem már annyira, hogy tudjam, JunMyeonnal lesz valami a háttérben. Wendy viszont nem kertelt, lazán megkérdezte barátomat, hogy miért ilyen letört. JongDae pedig ímmel-ámmal, de bevallotta, hogy egy kicsit összekaptak barátjával tegnap, azóta pedig nem is beszéltek. Meglepő módon, YiXing biztatta egyből, hogy ne aggódjon, semmi baj nem lesz, és tudja, hogy mennyire szeretik egymást, így hamar ki fognak békülni. Wendy, ha lehet, emiatt még jobban beleszeretett YiXingbe, egyszerűen az arcára volt írva, hogy mennyire lenyűgözte, hogy a kínai srác nem ítélte el JongDaet, hanem támogatta. Persze, én csak mosolyogtam egy jót, miszerint még nem tudja, amit én tudok, aztán lehet, megváltozik a véleménye. Az viszont aggasztott, hogy legjobb barátom tényleg elég szomorúnak tűnt, de ezt nem igen mutatta ki a nap folyamán. Beszélnem kellett vele mindenképpen, az pedig, hogy búcsúzáskor a gerlepár a másik irányba indult, tökéletesen nekem kedvezett.
- Mesélj, mi történt – mondtam csak ennyit, mire JongDae egy mélyet sóhajtott.
- Tényleg semmi komoly, csak túlreagáltam egy dolgot, aztán emiatt összekaptunk – rázott volna le gyorsan, mire én azonnal megtorpantam, JongDae pedig kérdőn a szemembe nézett.
- A legjobb barátod vagyok, nem YiXing vagy Wendy – szögeztem le, mire ő bólintott. – Nyugodtan elmondhatod, hogy mi történt, tudod, hogy megpróbálok segíteni.
- Ezen nem igen tudsz segíteni – húzta el a száját.
- JongDae – fogtam meg a vállát, majd magam felé fordítottam, pont leszarva, hogy az a néhány ember, aki elsétált mellettünk, kicsit furán méregetett. – Meséld el, aztán együtt kitalálunk valamit, mint mindig, rendben?
- Szakítottam vele – vallotta be végül, de abban a pillanatban kitört belőle a sírás, amit hozzám bújva próbált elrejteni; én meg totálisan le voltam döbbenve, hiszen erre végképp nem számítottam.
***
Annyira jó érzés volt úgy felkelni reggelente, hogy tudod, semmi dolgod nincs az ég világon. Bár igen, tanulhattam volna a szóbelikre, de hát kit érdekel? Másfél hónapom volt addig, biztos, hogy egyetlen tételt sem veszek elő az utolsó előtti napig. Kényelmesen nyújtózkodtam egyet ágyamban, majd bekapcsoltam a wifit, és szétnéztem neten. ChanYeol írt, hogy valamilyen órán szenved, aztán meg mennie kell valahová, amin jót szórakoztam. Már vagy egy negyed órája olvasgattam, mikor jött egy üzenetem nővéremtől. Elég ritkán beszéltünk messengeren, általában ő talál meg olyan faszságokkal, mint hogy csörgessem már meg, mert elhagyta valahol a mobilját otthon, és nem találja. Esetleg, hogy milyen buszok mennek tőlünk reggel, vagy hogy hogy kell matricákat letölteni. Most sem kellett csalódnom benne, bár ezúttal nem ez volt az indok.
SZIA. Hívd már fel DongSunt, és kérdezd meg tőle a telefonom PIN kódját, mert a 1818-at nem fogadja el. Ha más, akkor írd már meg, hogy mit mondott. Mert jelenleg nem tudom használni. TT
Hangosan felröhögtem nővéremen, hiszen csak ő lehetett ilyen életképtelen, hogy még ezt sem tudja megcsinálni. Tudtam, hogy pár napja vett magának új telefont, csak azt nem értettem, hogy minek, mert egyáltalán nem ért hozzájuk. Egyiket sem tudja kezelni, pedig volt már millió telefonja. Hónapokkal ezelőtt, elhagyott egy androidos telefont, amin rengeteg képe volt fent a gyerekeiről. Tiszta depressziós volt miatta, az összes városbéli embernek írt, akit ismert, naponta rakta ki a depis posztjait, egyszerűen nevetséges volt. Aztán volt neki egy windows-os telefonja is, azt eleinte nem is tudta kezelni az operációs rendszere miatt, az is egy kész kabaré volt, hogy letöltötte rá a facebookot. Aztán annak betört a képernyője, rejtélyes módon. Akkor vettek neki egy tabletet, de azt utálta, mert túl nagy volt, és nem tudott vele telefonálni. Az már csak hab volt a tortán, hogy fel sem tudta venni, így mindig megvárta, hogy letegye, aki hívta, és csak utána hívta vissza őket. Hiába mondtuk neki DongSunnal vagy ChanYeollal, hogyan kell felvenni, ő hisztériázott miatta, hogy nem, ő akkor sem tudja. Aztán most megkapta a vadonatúj Samsungot, de ehhez sem értett, láttam a facebook posztjaiból. Végül vihogva írtam neki vissza.
- Tudod, a szüleim tervezik, hogy elmennek nyaralni – törte meg a csendet kellemes hangja.
- Igen, és hová? – fordultam felé kíváncsian.
- Ha jól értettem, Kaliforniát nézték ki ezúttal – rántotta meg a vállát.
- Nem is örülsz neki? – húztam fel a szemöldököm, hiszen egy ilyen nyaralásnak ki ne örülne.
- Annak igen, hogy nem lesznek itthon, amúgy nekem mindegy, hová mennek – kuncogott fel, értetlen képemet bámulva.
- Miért, te nem mész velük? – lepődtem meg még jobban, mire Baekből kitört a nevetés, ami bizsergette a fülem, de most nagyobb volt a büszkeségem, mintsem megenyhüljek az édes hangra. – Baek, most tényleg!
- Nem, nem megyek velük – nézett végül a szemembe. – Miért tenném?
- De hát Kalifornia! – mondtam indulatosan. – Ez nem csak kis piti nyaralás lenne, egész biztos vagyok benne…
- És? Itt is meleg van ugyan úgy – tárta szét a karját. – Viszont te nem lennél velem, úgyhogy esélytelen, hogy két hétig ne lássalak.
- Oké, kezdem megérteni – húztam el a szám, hiszen két hét nélküle tényleg egy örökkévalóság. – Ettől függetlenül sajnálom, hogy miattam kimaradsz az élményből…
- Ah, SeHunnie – nézett aztán rám, lebiggyesztett ajkakkal. – Szeretlek, oké? Egyetlen percet sem akarok nélküled eltölteni, ha nem muszáj. A szüleimnek nincs ellenvetése, hogy ne menjek, amúgy is azt mondták, hogy akkor készüljek az egyetemre. Ráadásul, gondolj csak bele… Két hétig miénk a ház!
- De a fiuk vagy, biztos nem gond nekik? – kérdeztem még bizonytalanul.
- Ott lesz velük a másik kettő, ne aggódj ennyit – mosolyodott el aranyosan.
- Ez esetben… – húzódtam hozzá közelebb, elfogadva a tényt, majd a fülébe suttogtam. – Végre az enyém leszel.
- Örökké a tiéd vagyok – nézett a szemembe ezután, őszinte szerelemmel.
El sem hittem, hogy végre ezen is túl voltam. Komolyan, azt hittem, hogy ha valaha eljutok az érettségiig, az sokkal másabb lesz. De egyáltalán, semmi különleges nincs benne. Kicsit sem féltem tőle, teljesen nyugodtan kezdtem a hetet, és így, az angol után, még nyugodtabban távozok. Oké, a keddi matektól azt hittem, összefosom magam, de csak sikerült az is. Szerencsére rendes felügyelő tanárokat kaptunk, akik megengedték, hogy segítsünk egymásnak, így JongDae egy rakás feladatot leírt nekem egy külön papírra. Nagyon beszoptam volna, ha nem lettek volna ilyen jó fejek, mert csak pislogtam a papírok felett. Bár már másnap megnézhettem volna a megoldó kulcsot, egyrészt, semmire nem emlékszem belőle, hogy milyen válaszokat adtam, másrészt, nem akartam elveszteni azt a kis reményt, hogy meglesz a huszonöt pontom. Hétfőn a koreai az könnyen ment, egyébként is jó voltam belőle mindig, úgyhogy kicsit sem kételkedtem, hogy abból meglesz majd az ötös. A történelem tegnap… Nos, világ életemben kettes voltam belőle, utáltam, de mégsem ment olyan rosszul, mint vártam. A mai angol valami katasztrófa volt, szerintem, ami pontom lesz, azt mind a szövegértésből fogom összeszedni. Mert hogy a magnó, a levél, meg a nyelvhelyesség borzalom lesz, az is biztos. Főleg úgy, hogy mióta angolt tanultam, egyszer nem láttam magnót az órán. Kicsit vicces volt így a dolog, JongDae is panaszkodott miatta, de hát, ez van. Mivel a buszomat már lekéstem, megbeszéltük barátommal, hogy beülünk bubuzni egyet, úgyis tartozott még nekem egy meghívással.
- Merre mentek? – csapódott hirtelen mellénk YiXing, érdeklődve pislogva ránk.
- Ünnepelni – vágtam rá azonnal.
- Király, egy hideg sör most nekem is jól esne, ilyen melegben – vigyorgott a kínai. – Veletek tarthatok?
- Nem inni megyünk, te gyökér – röhögtem ki egyből, mire összezavarodott.
- Bubuzni – sajnálta meg végül barátom Xinget, mire ő megvilágosodott.
- Ha te inni akarsz, rossz emberekkel próbálkozol – fordultam le a lépcsőn, mire összeütköztem valakivel.
- Yah, Oh SeHun, nem látsz? – hallottam meg Wendy hangját, mire elvigyorodtam.
- Nocsak, kibe botlik az ember – forgattam a szemem játékosan, mire az apró lány csak vállon ütött. – És nézzétek csak, milyen csinos!
- Nyughass, éppen egy mosdóba tartottam, hogy átvegyem ezt a szart – fintorgott a lány, megigazítva a rövid szoknyáját.
- Szerintem nagyon csinos vagy – intézte YiXing szavait Wendy-hez.
- Köszönöm, de akkor is kényelmetlenül érzem magam – mosolygott kissé. – Egyébként, merre mentek?
- Ünnepelni – mondtam neki ugyan azt, mint kínai osztálytársamnak.
- Remek! – mondta boldogan, majd háta mögé mutatott. – Veletek tartanék, ha megvárjátok, míg átöltözöm…
- Aish, hagyd már azt a nadrágot, amúgy is meleg van, jó lesz ez így – karoltam át a derekát, majd lefelé terelgettem a lépcsőn.
- Ezért te fizeted az első bubumat – fenyegetett meg az ujjaival Wendy, mire csak felnevettem, és legjobb barátomra néztem.
- Duplán fizetsz – kacsintottam rá, mire megforgatta a szemét.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni velük. Mert JongDae és Wendy rendben voltak, de mióta volt köztünk valami YiXinggel, nem igazán tudtunk kötetlenül beszélgetni, most ez mégis megváltozott. Beültünk a szokásos helyünkre, és igazán jól esett a kissé hűvösebb levegő, mint a kinti meleg. Igaz, még csak május eleje volt, de meglepően nyárias időjárás uralkodott. Miután mindenki kikérte a saját italát, befoglaltunk az emeleten egy asztalt. YiXing nagyon kedvesen, Wendy combjaira terítette a zakóját, amit a lány meg is köszönt neki. Hogy végig hátsószándék vezérelt volna? Egyértelmű, de erről senkinek nem kell tudnia. Én ültem a sarokban, mellettem JongDae, velem szemben YiXing, balomon pedig Wendy. Jól elbeszélgettük az időt, nosztalgiáztunk rengeteget, beavattuk kínai osztálytársunkat abba, hogy mennyire utáltuk az osztályt – mert ő jóhiszeműen abba a tudatban élt, mint mindenki más, hogy mi szeretjük őket, csak nem mutatjuk ki. Wendy hosszú percekig nevetett YiXing lesokkolt fején. Egyébként még nem igazán tudtam a lánnyal beszélni azóta, hogy YiXinget utána küldtem még akkor, mikor Kai elhozta a tablókat. De mivel elég jól megvannak egymással, szerintem harag nincs köztük. Az egész biztos, hogy nem járnak, mert nem úgy viselkednek, de azért azt értékelem, hogy osztálytársam próbálkozik. Az tény, hogy soha nem volt ezzel probléma, akit meg akart szerezni, azt megszerezte. De Wendy-t sem kellett azért féltenem, egyáltalán nem cseppent el YiXing minden egyes szavától, vagy ha ránézett. Viszont azt nem tagadhatta, hogy tetszik neki a fiú. Egy kicsit a saját kapcsolatunkra emlékeztettek, és szívem szerint elmondtam volna a lánynak, hogy mi volt köztünk a kínaival, de talán jobb, ha ezt majd tőle tudja meg.
Természetesen mind a négyen beszéltünk rengeteget, de az feltűnt, hogy JongDae nincs olyan jókedvében, mint egyébként szokott. Viszont úgy gondoltam, hogy ezt majd négyszemközt akarom vele megbeszélni, mert ismertem már annyira, hogy tudjam, JunMyeonnal lesz valami a háttérben. Wendy viszont nem kertelt, lazán megkérdezte barátomat, hogy miért ilyen letört. JongDae pedig ímmel-ámmal, de bevallotta, hogy egy kicsit összekaptak barátjával tegnap, azóta pedig nem is beszéltek. Meglepő módon, YiXing biztatta egyből, hogy ne aggódjon, semmi baj nem lesz, és tudja, hogy mennyire szeretik egymást, így hamar ki fognak békülni. Wendy, ha lehet, emiatt még jobban beleszeretett YiXingbe, egyszerűen az arcára volt írva, hogy mennyire lenyűgözte, hogy a kínai srác nem ítélte el JongDaet, hanem támogatta. Persze, én csak mosolyogtam egy jót, miszerint még nem tudja, amit én tudok, aztán lehet, megváltozik a véleménye. Az viszont aggasztott, hogy legjobb barátom tényleg elég szomorúnak tűnt, de ezt nem igen mutatta ki a nap folyamán. Beszélnem kellett vele mindenképpen, az pedig, hogy búcsúzáskor a gerlepár a másik irányba indult, tökéletesen nekem kedvezett.
- Mesélj, mi történt – mondtam csak ennyit, mire JongDae egy mélyet sóhajtott.
- Tényleg semmi komoly, csak túlreagáltam egy dolgot, aztán emiatt összekaptunk – rázott volna le gyorsan, mire én azonnal megtorpantam, JongDae pedig kérdőn a szemembe nézett.
- A legjobb barátod vagyok, nem YiXing vagy Wendy – szögeztem le, mire ő bólintott. – Nyugodtan elmondhatod, hogy mi történt, tudod, hogy megpróbálok segíteni.
- Ezen nem igen tudsz segíteni – húzta el a száját.
- JongDae – fogtam meg a vállát, majd magam felé fordítottam, pont leszarva, hogy az a néhány ember, aki elsétált mellettünk, kicsit furán méregetett. – Meséld el, aztán együtt kitalálunk valamit, mint mindig, rendben?
- Szakítottam vele – vallotta be végül, de abban a pillanatban kitört belőle a sírás, amit hozzám bújva próbált elrejteni; én meg totálisan le voltam döbbenve, hiszen erre végképp nem számítottam.
***
Annyira jó érzés volt úgy felkelni reggelente, hogy tudod, semmi dolgod nincs az ég világon. Bár igen, tanulhattam volna a szóbelikre, de hát kit érdekel? Másfél hónapom volt addig, biztos, hogy egyetlen tételt sem veszek elő az utolsó előtti napig. Kényelmesen nyújtózkodtam egyet ágyamban, majd bekapcsoltam a wifit, és szétnéztem neten. ChanYeol írt, hogy valamilyen órán szenved, aztán meg mennie kell valahová, amin jót szórakoztam. Már vagy egy negyed órája olvasgattam, mikor jött egy üzenetem nővéremtől. Elég ritkán beszéltünk messengeren, általában ő talál meg olyan faszságokkal, mint hogy csörgessem már meg, mert elhagyta valahol a mobilját otthon, és nem találja. Esetleg, hogy milyen buszok mennek tőlünk reggel, vagy hogy hogy kell matricákat letölteni. Most sem kellett csalódnom benne, bár ezúttal nem ez volt az indok.
SZIA. Hívd már fel DongSunt, és kérdezd meg tőle a telefonom PIN kódját, mert a 1818-at nem fogadja el. Ha más, akkor írd már meg, hogy mit mondott. Mert jelenleg nem tudom használni. TT
Hangosan felröhögtem nővéremen, hiszen csak ő lehetett ilyen életképtelen, hogy még ezt sem tudja megcsinálni. Tudtam, hogy pár napja vett magának új telefont, csak azt nem értettem, hogy minek, mert egyáltalán nem ért hozzájuk. Egyiket sem tudja kezelni, pedig volt már millió telefonja. Hónapokkal ezelőtt, elhagyott egy androidos telefont, amin rengeteg képe volt fent a gyerekeiről. Tiszta depressziós volt miatta, az összes városbéli embernek írt, akit ismert, naponta rakta ki a depis posztjait, egyszerűen nevetséges volt. Aztán volt neki egy windows-os telefonja is, azt eleinte nem is tudta kezelni az operációs rendszere miatt, az is egy kész kabaré volt, hogy letöltötte rá a facebookot. Aztán annak betört a képernyője, rejtélyes módon. Akkor vettek neki egy tabletet, de azt utálta, mert túl nagy volt, és nem tudott vele telefonálni. Az már csak hab volt a tortán, hogy fel sem tudta venni, így mindig megvárta, hogy letegye, aki hívta, és csak utána hívta vissza őket. Hiába mondtuk neki DongSunnal vagy ChanYeollal, hogyan kell felvenni, ő hisztériázott miatta, hogy nem, ő akkor sem tudja. Aztán most megkapta a vadonatúj Samsungot, de ehhez sem értett, láttam a facebook posztjaiból. Végül vihogva írtam neki vissza.
Keresd meg a papírjait, te okos. Biztos beletette DongSun a kártyát a telefon dobozába, annak a hátulján van a PIN kód. xD
De nem tudom, hol van a papírja. Kerestem, de nincs meg. :( *több sírós matrica*
Hogy nem tudod a saját PIN kódodat… :D
A réginek mondom, 1818 volt, most meg nem fogadja el. Frissített teljesen magától, én nem akartam, erre kéri a kódot.
Mert be van állítva az automatikus frissítés. >>
De eddig nem kellett ez a szar. A szám is maradt, meg minden. Okos telefon, fúj… De mindegy. Hol vagy?
Itthon… x3
Na, akkor csörgesd már meg, mert szegény nem tudja, miért nem vagyok elérhető. Kell a száma? :3
Aish, várj, felmegyek és megkeresem. A múltkor még láttam valahol a dobozt… Öt perc! ˘^˘
Oké, király vagy! <3 *több ölelős matrica*
Legszívesebben pofán csaptam volna magam, hogy hogy lehet valaki ennyire hülye, de inkább csak összekaptam magam, majd felmentem hozzájuk. Tudtam, hogy a konyhában, a hűtő tetejére szokta pakolni DongSun a telefonos dobozokat, így egyből ott kerestem, és nem kellett csalódnom. Ahogy kinyitottam a doboz tetejét, ott volt benne a kis kártya, a hiányzó SIM kártyával, rajta a lekapart kóddal. Bevittem nővéremnek a szobába, akinek ideje sem volt köszönni, már mondtam is neki a kódot. Akkor mondta el, hogy már kétszer beírta a 1818-at, mert először azt hitte, az kell. Másodjára azt hitte, véletlenül elütötte, de harmadjára már nem merte beütni. Milyen jól tette! Természetesen a kód helyes volt, amit mondtam neki, ő pedig teljesen el volt ájulva, hogy milyen okos vagyok. Néha tényleg nagyon fáj, hogy ilyen sötét ezekhez a dolgokhoz, bár tény, hogy az utóbbi időben nagyon sokat fejlődött. Egy ideig azt sem engedte, hogy egyetlen képet is töröljünk a telefonjáról, vagy valamilyen felesleges appot, mert azzal letörölhetjük az egész galériáját. Ha nem lenne, ki kellene találni őt, de tényleg. Csak azt nem értem, hogy akkor tényleg, minek neki ilyen okos telefon, ha az tényleg okosabb nála. De mindegy, néha kibírok ennyit, csak azt nem, hogy utána mindig marasztal takarítani. Én meg persze otthagyom, mintha meg sem hallottam volna.
Ahogy sétáltam hazafelé, akkor írt rám JongDae. Mosolyogva olvastam az üzenetét, miszerint mikor menjünk fodrászhoz. Ugyanis, még mikor elmondta, hogy szakított JunMyeonnal, és sikerült nagy nehezen megvigasztalnom, valahogy szóba jött a fodrászat. Ő pedig mondta, hogy neki is kellene vágatnia, meg lehet, más színre vált. Egyelőre nem akartam erőltetni nála, hogy elmondja, végtére, miért szakított élete szerelmével, de abban egész biztos voltam, hogy nem kis dolog miatt. Viszont abban is, hogy a végén úgyis együtt lesznek. Mert képtelen lettem volna őket nem együtt látni. Összeillettek, mint a kirakós két darabja. Barátom ráadásul, nem volt már annyira letört, mint aznap, így éreztem, hogy talán beszéltek erről JunMyeonnal. Minden esetre, az biztos, hogy szombaton kifaggatom, mert akkorra beszéltük meg, hogy ellátogatunk az üzletbe. Muszáj színt váltanom, ugyanis lassan egy éve vagyok vörös, és őszintén, imádom, de már nagyon ráuntam. Egyelőre nem gondolkodok semmi extrában, talán csak barna leszek, bár nem igazán van elképzelésem. JongDaenek viszont simán el tudnék képzelni egy nagyon is dögös fazont, már csak azért is, hogy JunMyeon ne is tudjon neki ellenállni, ha legközelebb meglátja. Mikor hazaérve leültem a nyári konyhába, előtte bekapcsolva a kis TV-t, ismét jelzett a telóm, hogy üzenetem jött; azt hittem, JongDae akart még valamit. Ám legnagyobb meglepetésemre, aki rám írt, az nem volt más, mint Byun BaekHyun, de először csak egy képet küldött.
Ami egy mosolyt csalt az arcomra…
Bang, első kommentelő xd
VálaszTörlésJaj, Wendy és Yixing olyan tüneményesek :3 Csibéim, hát egyem meg őket. Inkább Yixinget, mert őt jobban ismerem, de Wendy-t is szeressük ;) Ez a SuChen szakítás viszont nagyon meglepett... Mondom dafaq, erről nem volt szó. De - bár nem vagyok nagy shipper - ők tuti össze fognak még jönni, szóval nem parázom, viszont azért kíváncsi vagyok.
Hallod asszony, kiégtem Sehun nővérén XDDD De nagyon durván XD Főleg, mert ugye eleve nagyon sokat meséltél róla, én meg vizuális típus vagyok és jaj XDDD Nagyon nevettem, az a lényeg!
És juj, kíváncsi vagyok mi lesz itt ez a Baekhyunos kép ;) Meg várom már AZOKAT a fejezeteket, kíváncsi vagyok nagyon, hogy mi is lesz itt a lényeg, ha már majdnem ötven fejezet óta nem tudjuk, hogy akkor mizu... Szóval hajrá asszony, várjuk a folytatást!
Férjed: Noel ♥
Bang, most pedig még választ is kapsz rá! :D (Amúgy nagyon örültem még neked aznap este, jól esett, hogy egyből írtál. <3)
TörlésÖrülök amúgy, hogy TÉNYLEG mindenki ennyire megkedvelte a WenLay-t, pedig szerintem eddig senkinek nem jutott eszébe shipelni őket együtt... x3 Ettől függetlenül tényleg örülök, hogy szeretitek őket, csak nagyon fura még látni, hogy... Na. :'D SuChen szakítás pont azért kellett, hogy lepődjetek meg~ *gonosz vigyor* Meg aztán, tényleg vannak vele terveim, de ahogy te is mondtad, nem kell parázni miattuk, ez csak egy kisebb kisiklás most, de kell bele, hogy ne legyen olyan unalmas a történet az ő részükről sem. ;) A következőben már ki is fog derülni, hogy mi történt. ^^
Haneul kegyetlen, tudom... XD Nekem nem kell bemutatni, én is teljesen meghalok tőle mindig. xD Azért örülök, ha ennyire jól szórakoztál rajta, talán lesz még ilyen (de nem ígérem), viszont róla mindenképp írok még. ;3
Szerintem a vége igazán köcsög lett, már csak azért is, mert összezavartam vele mindenkit - vagyis ez lett volna a cél. xD Mert ugye eddig Sehun ki nem állhatta Baeket, aztán most vigyorog miatta lazán... :D De ez is ki fog derülni, úgyhogy nem maradsz sokáig kíváncsi. És hogy mondjak valami jót is, INNENTŐL fog végre beindulni a történet igazán, most értünk el oda, hogy a lényeges részeket írjam. ;) Ami tényleg fura, mert szinte 50 fejezet kellett ahhoz, hogy eljussunk ideáig, de hát na, muszáj volt. :D
Igyekszem a folytatással, reményeim szerint ma érkezik. :3
Köszönöm, hogy írtál, nagyon szeretlek~ *-* <3
Álomjelenet, mert azt én úgy szeretem mindig #ironic xD De komolyan, előzőleg már ráizzultam itt a SeKai-ra, hogy na végre lesz már valami, erre indítasz egy múlt jelenettel, hogy mégse feledjem a SeBaek iránti szenvedélyem, és tovább megyek, a fejezet végén még MEG IS RUGDOSOD AZ ÉRZÉSEIMET! "Jóvan hülyegyerek, legyél megint döntésképtelen, hogy kinek szurkolsz" - és szinte látom, hogy magadban somolyogsz. Már csak az hiányzott volna, hogy tényleg meg is jelenjen :D
VálaszTörlés"El sem hittem, hogy végre ezen is túl voltam. Komolyan, azt hittem, hogy ha valaha eljutok az érettségiig, az sokkal másabb lesz. De egyáltalán, semmi különleges nincs benne." lol, ezen nevettem XD Ez olyan, mint mikor 18 az ember XD De így elég nosztalgikus volt nekem is visszagondolni, hogy milyen volt az érettségi xD Mondjuk én akkor sem görcsöltem xD Tényleg, nem emlékszem (mily' meglepő!), hogy volt-e már erről szó, hogy Sehunnie mit fog csinálni éreccségi után? Junivörszitire megy vagy marad még szopni a..... vagy megy dolgozni? :D Nem emlékszem (jó, sejtésem van, de az úgy nem ér XDDD). Meg tudom, hová gondolkodok még ennyire előre, mikor itt a nyár és ki tudja milyen nyalánkságokat fogsz nekünk írni a párosokról *-*
A WenLay szálért külön köszönet *^* Nem mintha nagy meglepődés lenne, ami velük van, de én úgy szurkoltam nekik *-* Főleg miután szerencsétlen Xing úgy le lett pattintva xD Jaj és Istenem, ezen még újraolvasva is nevetek, hogy Xing mennyire tévhitben élt, hogy a két jómadár bírta az osztályt XDDD Meg se tudom számolni hány fejezeten keresztül hallgattuk, hogy Sehun nyavalyog miattuk, Jongdae meg egyetért XDD Imádom ♥
Haneul-t asszem nem részletezem. Annyira hiányoltam már egy ilyen "jön a nyomorult nővérem" érzést XD Szerintem sokan derültek rajta még rajtam kívül xD Nolcsikával meg egyetértek, én is realizálom az egészet, bár nincs nehéz dolgom XDD
Kérdés: Kb. mennyit kell még várni egy közös jelenetre? SeKaiBaek-re gondolok.
Milyen hosszú lesz a fic? *a felejtés átka, sry*
Ui.: A SuChen miatt utállak, nem érdekelnek a kifogásaid!!! xD
MUHAHA, tudom, hogy imádod ezeket, de amúgy szóltam is előre, hogy a kedvenceddel kezdünk - csak nyilván ezt is elfelejtetted. x3 Egyébként muszáj voltam elvágni a SeKai-t, mert egyrészt, régen volt álomjelenet, másrészt, kellett ez oda, na. És mert köcsög vagyok, de ez csak mellékesen... ^^ Of course, hogy somolygok, imádom, hogy szerintem te vagy az egyetlen, aki nem tudja eldönteni, hogy kinek szurkol, én meg ezt imádom, és persze ki is használom! :D *bár néha maga is döntésképtelen TT*
TörlésFigyelj, az érettségi tényleg egy nagy nulla. XD Nem akarom részletezni, pontosan tudod, hogy én sem idegeskedtem miatta egy pillanatig sem, so ja. :D Bár az biztos, hogy bennem is elég sok emlék felmerült a két évvel ezelőtti neves eseményről... *röhög* Nem, még nem volt róla szó, hogy mit fog csinálni Sehun, én is erősen gondolkodok még rajta, de van egy egész használható alternatíva... ;) Viszont az elkövetkezendő fejezetek valamelyikében lesz erről szó, addig biztosra kitalálom majd. :D A nyár valóban sok meglepetést fog tartogatni Sehunnak, és nektek is, úgyhogy kösd fel a gatyádat. :3
Nem kívánok a WenLay párosról többet írni! XD Komolyan, tényleg annyira fura, hogy mindenki ennyire szereti, de azt hiszem, kezdek túllépni rajta... :'D Hé, azért érthető, hogy Yixinget valahogy el kellett paterolni a képből, de nem akartam szerencsétlennel ennyire kibaszni, így kellett valaki. Főleg, hogy eleinte nem is volt tervben a kínai, csak úgy jött. De elég kinőtte magát a karakter, úgyhogy nem hagyhattam a szarban... x3 Megsúgom most neked, hogy szerintem a mai napig nem tudja senki, hogy mennyire utáltuk őket. XD Örülök, hogy tetszett. ^^
Haneul just Haneul, nem tudok rá mit mondani. xD Örülök, hogy jót szórakoztál rajta, kellett ő most ide, de lesz még neki fontosabb szerepe is később. ;)
Válasz: Nem kell már rá sokat várni, igyekszem vele. :D (Bár azt itt is elmondom, hogy ha majd eljutunk oda, azt kívánnád, bár később lenne még, hogy húzzam a dolgokat. xD) Azt viszont nem tudom megmondani, hogy milyen hosszú lesz, de már nincs olyan sok hátra... Ha tudom majd pontosan, szólok, okey? :3
Oké, utálj, de aztán ne fangörcsölj nekem a következő fejezetnél! ;)
Köszönöm, hogy írtál~ <3
Szia^^
VálaszTörlésJuuj de reg irtam neked,amit nagyon sajnalok csak mostanaban elege felporog korulotem az elet.
Jeszus de edes Yixing es Wendy^^
Es a vissza emlekezes...juj, mar nagyon vartam ezt.
De...de Suchen miert? Kicsit meglepett a szakitasuk, na jo nagyon meglepett. De egyszer ossze jonnek meg, nem?
Imadom Hunnie noveret. Kivancsi vagyok a Baekes kepre.
Varom a folytatast<3
Szia~ ^^
TörlésUgyan, semmi baj, én teljesen megértem, a lényeg, hogy most itt vagy. *-*
Örülök, hogy neked is tetszik a WenLay páros, tényleg hihetetlen. :'D
Haha, hát soha semmi lényeges nem derül ki belőlük, ezek csak azért kellenek, hogy ti lássátok, tényleg szerették egymást a múltban SeBaekék. :3 Így egy kicsit jobban átérezhetitek Baekhyun helyzetét. ^^
Azért volt, hogy meglepjen titeket, ezt pedig elértem, és büszke vagyok rá! ;) Nem kell aggódni miattuk, minden rendben lesz köztük, de előtte még terveim vannak ezzel a szakítással, csak várd ki a végét. :3
Kehh, Haneul egy fogalom. xD Örülök, ha tetszett, azt pedig a következőből megtudod, hogy milyen képet kapott Sehun tőle. ;)
Igyekszem a folytatással, terveim szerint ma érkezik. :3
Köszönöm, hogy írtál~ <3