23. fejezet

- Túl lehetnénk már a szalagavatón – sóhajtotta mellettem JongDae, mire hevesen bólogattam.
- Én is unom már ezt a felhajtást – fintorodtam el, majd beleharaptam a szendvicsembe, amit az előbb vettem a büfében.
- Nem is az, csak régen láttam már Junt és hiányzik – biggyesztette le az ajkait.
- Miért, nem volt múlt héten? – lepődtem meg.
- Nem, mert suliban volt – rázta a fejét. – Vizsgázott pont, utána pedig nem aludt nálam, mert a nénjének kellett valamit segíteni otthon, nem tudom pontosan.
- De attól szalagavatóra jön, nem? – kérdeztem óvatosan.
- Persze, de előtte nem tudunk találkozni, majd csak utána alszik itt… Legalább láthatom őt – mosolyodott el kissé.
- Látod, ez a beszéd, örülj, hogy ilyen rendes, és mindig tud rád időt szakítani – mosolyodtam el, majd meg veregettem barátom vállát.
- Nem hiába vagyunk együtt – kacsintott egyet, mire csak felnevettem.

Jó volt végre visszakapni JongDaet. Nem mintha elvesztettem volna, vagy ilyenek, csak az a betegség tényleg sokáig tartott neki, így két hétig nem volt iskolában. Nem olyan sok mindenről maradt le, hiszen tényleg mindenki a szalagavató miatt volt lázban, holott én soha nem értettem, mi a picsának kell ilyen nagy kereket keríteni egy hülye szalag miatt. Azt is kiválasztották még a lányok, de mivel annyit veszekedtek a ruhán, ezt véletlenül gyorsan el tudták dönteni. Sima fekete alapon fehér szöveg, ami még valamennyire nekem is tetszett, csak azok a rohadt galambok nem kellettek volna rá – de nekem aztán mindegy volt. Egyébként is utáltam a galambokat, mert egyszerűen undorítóak voltak, erre még a szalagomon is azok virítanak majd. Hát, köszönöm szépen, én nem kérek belőle. Amúgy már decembert írtunk, egész gyorsan repült az idő. Már javában leesett az első hó, bár abból már nem sok maradt itt, a városban. Nálunk azért egész jól meglátszik a nagyjából húsz centis hó. Soha nem szerettem a telet meg a havazást. Nem azt mondom, hogy nem volt szép, csak egyszerűen… Magát az évszakot sem szerettem. Nem hiába, tavaszi gyerek voltam, így a tavasz volt a kedvencem. Bezzeg ChanYeol! Az a nyomorék úgy tud örülni a hónak, mint nővérem gyerekei – akik nem mellesleg három, és egy évesek. De hát, ez volt, nem mindenki szerethet mindig ugyan azt.

- Akkor szalagavató előtti nap nálam alszol, ugye? – kérdezte még JongDae, a telefonja mögül rám nézve.
- Igen, nincs sok választásom – rántottam meg a vállam.
- Jól van, csak már régen volt róla szó, így nem tudtam – tisztázta. – De ugye tudod, hogy én előtte még angoltanárhoz megyek?
- Ó, hogy baszd meg – nyögtem ki. – Ne idegesíts már, egyszer kibírod, hogy nem mész.
- Ez az év utolsó órája, nem hagyhatom ki – rázta a fejét. – Csak egy óra, annyit kibírsz.
- Jó, mindegy, majd lekötöm magam – sóhajtottam egyet mérgesen.
- Ne haragudj – szólalt meg barátom, mire csak elmosolyodtam.
- Nem gond, elvégre, fontos az az angol, és tényleg fejlődsz, így megértem – biztosítottam, hogy nem haragszom.
- Majd meghívlak valamire – lökött meg vállal, mire felcsillantak a szemeim.
- Bubuzni? – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Akár – nevetett fel, ahogy a szemembe nézett.
- Kösz, te vagy a legjobb, hyung – öleltem meg hevesen, amit ő csak vihogva viszonzott.

***

Ami azt illeti, fogalmam sem volt, hogy Kai mit akart tőlem. Egészen pontosan, azt mondta, beszélni akar velem, de hogy miért, mi okból ilyen hirtelen, azt nem tudom. Mikor hetekkel ezelőtt felhívott, nem igazán mondott sokat. Csak hogy régen találkoztunk már, jó lenne beszélgetni egyet – csak hogy ez rohadt gyanús volt nekem. Bár tény, hogy eddig mindig én kerestem Kai-t, és kértem tőle szívességet, így hát furcsa volt, hogy ő akart velem beszélni. Nem mintha tartottam volna tőle, szívesen találkoztam vele, csak hogy nehezen tudtunk megegyezni az időpontot illetően. Nekem nem voltak olyan vészes elfoglaltságaim, de néha a matektanár tovább bent tart, hogy gyakoroljunk az érettségire. De Kai-nak ott voltak a külön táncórái, meg a fotózás, meg még ki tudja. Így csak decemberben tudtunk lefixálni egy találkát. Először úgy beszéltük meg, hogy valami kávézóban futunk össze, de azt mondta, jobb szeretne egy csendes helyen beszélni velem. Így hát a lakásánál maradtunk. Nem mondom, nem igazán örültem neki, hogy megint el kell buszoznom a város másik végébe, de időm volt bőven. Ha esetleg anyámék majd kérdeznék, azt mondom, bent tartott a tanár, a buszt meg pont lekéstem, ez érdekelt a legkevésbé. Kai tényleg nem lakott valami közel, de szerencsére még emlékeztem az útvonalra, holott szeptemberben voltam nála először és utoljára. Ami furcsa volt, mert olyan, mintha csak tegnap történt volna. De talán azért, mert egy egész hétvégét töltöttünk el együtt Busanban. Egész gyorsan a kerületbe értem, és most már magabiztos léptekkel haladtam az utcán. Kellemes környék volt, az a tipikus lakónegyed, sok-sok emeletes házzal, de valahogy mégis úgy tűnt, mintha egy külön városban lennénk. Ahogy megláttam a megfelelő háztömböt, felcsengettem Kai-hoz, ő pedig már nyitotta is az ajtót, még csak bele sem szólt. Meglepődtem, de gondoltam, hogy várt, mert felhívott előtte. Fellépcsőztem, majd kopogtam az ajtón. Kissé furcsa érzéseim voltak, hiszen mikor legelőször találkoztunk ugyan itt, rám akarta csapni az ajtót.

- Szia, SeHun – köszönt kedvesen, miután ajtót nyitott. – Gyere beljebb, és bocs a kupiért, csak tanultam.
- Akkor átrakhattuk volna egy másik időpontra is a találkát – léptem be a kis lakásba, majd miután levettem a bakancsom és a kabátomat, követtem a nappaliba.

Tényleg szét voltak szórva a papírok és a füzetek a kanapén, mivel ugye dohányzóasztal még mindig nem volt a helyiségben. Kai táskája és tankönyve is a padlón hevert, sok kinyitva – tényleg tanulhatott, amit furcsa volt látni. Bár tudtam, hogy Kai szorgalmas, és biztos voltam benne, hogy jó tanuló is. Ez nem volt vitás, elvégre, gimnáziumba járt, és tudtam, hogy egyetemre akart menni. Ahogy végignéztem a szobán, úgy tűnt, minden ugyan olyan. Egyedül a papírokat serényen rendezgető Kai nem illet a képbe. Egy fekete, ülepes nadrág volt rajta, és egy szintén fekete, kapucnis felső. Ismét mezítláb volt a lakásban, amit nem tartottam valami jó ötletnek, hiszen könnyen meg lehet fázni, elvégre, december volt. De úgy tűnt, szeret mezítláb lenni, így hát nem szóltam érte. Barna tincsei most nem voltak olyan tökéletesen belőve, de biztos voltam benne, hogy a gyakori, tanácstalan hajtúrás miatt nézett ki úgy, mint egy szénakazal. Nem mintha nem állt volna jól neki. Komolyan, utáltam azokat, akik még akkor is jól néztek ki, mikor otthoni cuccban voltak, és a hajuk sem állt sehogy. Én akkor úgy nézek ki, mint egy rakás fos, de Kai… Nem tudom, lehet, erre is születni kell. Végül nagyjából összeszedte a cuccait, majd eltűnt egy szobában, nyilván a hálójában, mert aztán úgy tért vissza, hogy már a fekete pulcsi nem volt rajta. Abban a pillanatban szemet szúrt egy hatalmas, lila folt a nyakán. Egyértelmű volt, hogy szívás nyom volt, bár elképzelni sem tudtam, mégis milyen csaj csinálhatta ezt vele. Egyrészt, sokkal sötétebb volt a bőre, mint mondjuk nekem, így alapból nehezebb rajta nyomot hagyni. Amúgy sem tűnt olyasvalakinek, aki csak így hagyná, hogy kiszívják a nyakát. Oké, talán ez annak tudható be, hogy a strébereket elkönyvelem egy visszahúzódó, antiszoc lényeknek, akik még csúnyák is. Pedig nem volt így, ott van mondjuk JongDae, de Kai sem volt éppen a csúnya kategóriában.

- Heves lehetett a csaj – törtem meg a csendet, ahogy végül leült mellém a kanapéra, amit én már otthonosan elfoglaltam előzőleg.
- Tessék? – kérdezett vissza, mire a nyakára böktem.
- A nyakad… Mintha egy porszívó tapadt volna rád – kuncogtam, mire ő csak megforgatta a szemeit.
- Lényegtelen – legyintett.
- De most komolyan, ki sem néztem belőled – mondtam ki őszintén.
- Miért? – kérdezett vissza, majd kíváncsian a szemembe nézett.
- Hát, nem tudom… Csak furcsa, meg az is, hogy engedted – rántottam meg a vállam. – Én soha nem szerettem, ha kiszívta a nyakam a csaj.
- Talán mert csak olyannal feküdtél le, aki nem jelentett számodra semmit – adta meg az egyszerű választ, mire kissé meglepődtem.
- Van barátnőd? – következtettem azonnal.
- Ez… Egy kissé bonyolult – nevetett fel. – Fogalmazzunk úgy, hogy eltöltöttem egy kellemes estét egy számomra fontos személlyel.

- Ah, értem – köszörültem meg a torkom, mert azért furcsa volt a szexuális életéről beszélni, még akkor is, ha nem mentünk bele semmilyen részletekbe. – A nővéred nincs itthon? Soha nem találkoztam még vele.
- Ne álmodozz, Krystal nem holmi csaj, akit csak úgy fel lehet szedni – rázta a fejét vigyorogva. – Egyébként estig dolgozik.
- Suli után? – lepődtem meg.
- Nem jár iskolába – rántotta meg a vállát. – Abbahagyta, mert van egy jó állása, ahol megbecsülik, és biztosan nem rúgják ki. Ezért értelmetlennek tartotta.
- Van benne valami – bólogattam elismerően. – A szüleitek mit szóltak hozzá?
- Ez az ő döntése volt, önállóbb akart lenni, így megkapta, amit akart… Nem szóltak bele – magyarázta unottan, nekem pedig feltűnt, hogy nem nagyon volt kedvenc témái között a nevelőszülei. – De nem azért hívtalak, hogy a családi ügyeimről beszélgessünk! Hozok valami nasit, mindjárt jövök.

Azzal Kai felállt a kanapéról, én pedig figyeltem, ahogy eltűnik egy ajtóban, ami nyilván a konyha lehetett. Tényleg egy apró lakás volt, a bejáratnál volt egy kisebb folyosó, az volt az előszoba. Onnan jobbra nyílt egy ajtó, ami nyilván a fürdőszoba és a WC volt együtt. Aztán itt volt a nappali, innen nyílt minden más. Két hálószoba, Kai műterme és a konyha. Tény, hogy kicsi volt, de két embernek bőven elég. Nekünk meg ott a nagy ház, pedig csak hárman élünk benne. Van egy plusz vendégszobánk, ami egyébként hatalmas. Ott a folyosó, meg a nappali, és akkor a lenti részről ne is beszéljünk. Sóhajtottam egyet, majd hátradőltem a kanapén, de meglepően vettem észre, hogy valami keménynek ütközik a hátam, így benyúltam a párna mögé, és kihúztam az alattomos tettest. Ami nem volt más, mint egy füzet. Nem volt ráírva név, meg semmi, így gondoltam, hogy nem egy sulis füzet. Talán direkt volt eldugva, vagy csak véletlen hagyta itt valamikor Kai? Minden estre, belenéztem. Nem neveztem volna kíváncsiságnak, egyszerűen csak ösztönösen jött, ám amit benne találtam, az meglepett. Fényképek voltak benne, de nem akármiről! A busani kirándulásunkról. Nem is emlékeztem, hogy mikor csinált képeket géppel, de talán a telefonját használta. Elvégre, a háttérképe is én voltam… Elmosolyodtam, ahogy magam mellé tettem a füzetet, majd a kezembe vettem a fényképeket, és nézegetni kezdtem őket. Voltak képek a vonaton, ahogy buszozunk, a tengerről, meg mindenről, ahol jártunk. Érdekes volt, hogy rólam is csinált képeket, de ezek nyilván nem beállított fényképek voltak, csak sunyiban ellőtt fotók. Ott volt közte az is, mikor a tengerben állok kitárt karokkal, előttem pedig a naplemente. Volt magáról egy selca is, a háttérben én ugyan úgy álltam, ő pedig vigyorgott a kamerába. Mégis, a legutolsó kép volt az, ami a legjobban tetszett. Még annak ellenére is, hogy ultra gáz volt, nagyon buzis és hihetetlenül csúnya voltam rajta. Ott feküdtem Kai mellkasán, úgy öleltem magamhoz, mint egy plüssmackót. Egyik keze a vállamat karolta át, míg másikat nyilván a magasban tartotta, úgy fotózott. Ismét csak mosolygott a kamerába, így lőtte el a fotót. Nem nagyon értettem, hogy mi vette rá, hogy ilyen képeket csináljon, de talán ez szakmai ártalom. Nem mintha Kai buzi lenne, így nem is tartottam annyira furcsának.

- Oh, megtaláltad a fotókat? – kérdezte kedvesen, mikor újra visszajött a nappaliba, pár üveg üdítővel a kezében, meg sok-sok nasival feltankolva, amiket csak ledobott a kanapéra mellénk, ahogy lehuppant ő is.
- Meg hát – vigyorogtam rá. – Igazán jó lesifotós lennél, egyik sem homályos kép, pedig csak titokban csinálhattad, mert soha nem láttam, mikor fotóztál.
- Köszönöm, mondták már páran – mosolyodott el. – Neked akartam adni meglepetésként, de így már lelőtted a poént.
- De neked nem kellenek? Van pár nagyon szép – mutattam fel egyet, amin a tradicionális házakat fotózta.
- Ne aggódj, vannak másolatok – legyintett. – Többek között ezért is akartam veled beszélni, hogy ezt odaadjam.

- Ez nagyon tetszik, kösz – paskoltam meg a vállát, majd visszatettem a füzetbe a fényképeket, és gondosan elhelyeztem magam mellett. – És még miről akartál beszélni?
- Igazából, csak eszembe jutott, hogy Busanban nem is kérdeztem meg, mi a helyzet BaekHyunnal – kezdett bele, majd felbontott egy zacskó chipset, aztán felém nyújtotta.
- Mi lenne vele? Semmi – rántottam meg a vállam, majd vettem egy marékkal a sajtos snack-ből, és ropogtatni kezdtem.
- Nem valami nagy hódításba kezdett? – gondolkodott el, és ő is enni kezdett. – Valami ilyesmit mondtál, nem?
- Ah, igazából nem tudom, mit kellene gondolnom – sóhajtottam egy nagyot, majd eszembe jutottak a még Namsanban történtek. – Az a srác fura…
- Fura? Kifejtenéd jobban? – kérdezte kíváncsian.

Igazából fogalmam sem volt, hogy beavathatnám-e Kai-t abba, ami köztem és BaekHyun között folyik. Nem mintha az valami érdekes dolog lenne. Én utálom őt, ő meg teper, meg állandóan faszságokat irkál nekem, nem utolsó sorban pedig, valahogy mindig felbukkan ott, ahol én vagyok. Ami kicsit bizarr, de esélyem sem volt tőle megkérdezni, hogy mi a fenét keresett éppen Namsanban, pont akkor, mikor én is ott voltam. Ráadásul abban a plázában és kávézóban meresztve a picsáját. Talán elmondhatnám neki, hogy nagyon rám van tapadva, és állandóan azt szajkózza nekem, hogy mennyire szeret, meg a perverz megjegyzéseivel bombáz. Én a múltkor tényleg azt hittem, hogy talán haladt valamerre a kapcsolatunk, mikor elmentem vele vásárolni. Még meg is öleltem őt, basszus! Erre berángat egy mosdóba legközelebb és lesmárol. Én meg viszonoztam. Akkor kellett volna egy jó nagy acélbetétes bakanccsal pofán baszni. Már csak az is elképzelhetetlen, hogy én meg BaekHyun… Erre még csókolóztam is vele. Bár azt már bevallottam magamnak, hogy nem volt undorító. BaekHyun ajkai igazán puhák voltak és kellemes volt érezni a sajátjaimon. De ennyi, nem kötnek érzelmi szálak hozzá. Még akkor sem, ha régebben együtt voltunk, de a balesetemnek köszönhetően elfelejtettem őt. Amúgy is, előtte szakítottam vele, szóval azt sem mondhatja, hogy igazságtalan vagyok, és csak azért nem vagyok hajlandó elfogadni őt, mert a baleset következtében vesztettem el az emlékeimet. Nem, nem így történt, ettől fogva pedig bekaphatja az összes faszomat, hogy még neki állt feljebb! Aish, nem, ez szar, BaekHyun még szívesen meg is tenné. Ez a gondolat pedig egy hatalmas grimaszt váltott ki belőlem.

- Hű, ennyire nem bírod a gyereket? – kuncogott mellettem Kai, mire visszatértem az elmélkedésből, és ránéztem.
- Elmesélek mindent, de meg kell ígérned valamit! – szegeztem rá metsző pillantásom és mutatóujjamat.
- Nem adom tovább, persze, oké – forgatta a szemeit. – Amúgy is, mi olyan nagy dolog, hogy ilyen titkos?
- Csókolóztam vele – mondtam ki őszintén, egyszerűen, Kai szemeibe nézve.
- Mi van? – kérdezett vissza ilyen módon, ami furcsa volt tőle, mert eddig mindig odafigyelt arra, hogy formális maradjon.

- Jól hallottad – sóhajtottam. – Mielőtt megkérdeznéd, nem, nem vagyok meleg, és nem, nem élveztem a csókot. Nem hiszed el, berángatott a mosdóba, nekem esett, hogy milyen seggfej vagyok, meg bunkó, meg ilyenek, de ennek ellenére ő hogy szeret engem… Aztán meg megcsókolt. Csak valahogy furcsa volt. Tudod – néztem rá, kissé zavarban érezve magam. – Nem vallottak még nekem szerelmet, főleg nem ilyen módon, így… Őszintén, jól esett. Aztán csak minden magától történt, így visszacsókoltam neki, mintha nem is én irányítottam volna. Nem tűnt… Nem tűnt rossznak vagy helytelennek, még csak undorító sem volt, annak ellenére, hogy egy másik srác az. Tudom, hogy ez így úgy hangzik, mintha tagadnám, hogy meleg vagyok, de hidd el, Kai, abszolút hetero vagyok! Én csak… Nem tudom, talán kíváncsi voltam. Volt már korábban is, hogy megcsókolt, de az még nagyon az elején volt, akkor még téged sem ismertelek, és mire ellökhettem volna, ő elhúzódott. Aztán egyszer könyörgött, hogy csókoljam meg, de ott hagytam a fenébe. Aish, te nem tudod, milyen BaekHyun! Tapad, mint egy pióca, állandóan zaklat, nem hagy békén. De azt hiszem… Most elüldöztem magamtól egy időre.

- Folytasd. – Kai nyugodt, mély hangja meglepő volt számomra, de úgy tettem, ahogy kérte, folytattam; ennek ellenére nem mertem a szemébe nézni.
- A csók után egy seggfej voltam vele… Előzőleg azt mondta, hogy nehéz úgy harcolnia értem, hogy én egy kicsit sem segítek neki ebben. Így azt mondtam neki a csók után, hogy csak azért kapta, hogy motiváljam őt… A francba is, egy igazi faszfej voltam vele, pedig nem szoktam az emberek érzéseivel játszani, elhiheted! Nem az a típus vagyok, aki csak úgy mond ilyeneket, holott gondolom, megsértettem BaekHyunt. De talán…
- Talán? – kérdezett vissza újra.
- Talán így lesz a legjobb neki – húztam félmosolyra az ajkaimat, majd végül Kai szemeibe néztem, amik nem tűntek sokkosnak vagy kiábrándultnak. – Elvégre, most talán egy seggfejnek tart, és rájön, hogy tényleg nem érdemes értem tepernie, mert esélyetlen vagyok. Nem szeretem őt, Kai, hiába próbálkozik. Egyszerűen nem vagyok meleg, ha az is lennék, Baek lenne az utolsó srác, akibe bele tudnék szeretni.
- Biztos vagy ebben? – tette le a kezéből a zacskót, majd közelebb ült hozzám.
- Hogy Baek lenne az utolsó srác, akivel összejönnék? Igen, miért? – rántottam fel a szemöldökömet.
- Nem az – rázta a fejét. – Hogy nem vagy meleg.
- Jesszus, Kai! – sziszegtem dühösen. – Végig arról pofáztam neked, hogy hetero vagyok, vágod? Nem érzek Baek iránt semmit, nem vágyom arra, hogy faszt szopkodjak, vagy valaki a seggemben legyen a fegyverével, az pont jó olyan szűzen, ahogyan van!
- Hű, hát ilyen vulgáris kifakadásra nem számítottam – nevetett fel.

- Miért, mit vártál? – fújtattam dühösen. – Utálom, ha valaki nem hisz nekem, felbassza az agyvizemet rendesen, főleg olyankor, ha egy olyan képtelen dologra kérdeznek rá, hogy meleg vagyok-e. Nem, nem vagyok az!
- De ettől nem ítéled el őket, ugye? – kérdezte mosolyogva.
- Nem, az egyik legjobb barátom is meleg – rántottam meg a vállam, kissé sértetten. – Meg amúgy is! Ez olyan, mintha azt állítanám rólad, hogy buzi vagy, pedig tudom, hogy nincs így!
- Valóban? – húzódott sunyi mosoly Kai ajkaira. – Miért vagy ebben olyan biztos?
- Busanban nem tettél semmi olyat, ami erre utalt volna – mondtam azonnal. – Jó, oké, bevallom, hogy előtte már teljesen bemeséltem magamnak, hogy nyakig belém vagy zúgva… De volt rá okom!
- Kíváncsivá tettél – kuncogott, én pedig már nem tudtam eldönteni, hogy ennyire jól szórakozik rajtam, vagy beszívott valamit, hogy ilyen jó a kedve.

- Hát, először az, mikor a buszon elkaptál… Az olyan furcsa volt – kezdtem bele, de ez így nagyon gáz volt, hiszen tényleg tisztában voltam vele, hogy Kai a lányokhoz vonzódik. – Aztán elvittél a tengerhez, fizetted minden kiadásomat, bár azt arra fogtam, hogy pénzes vagy. Aztán mikor elmentél zuhanyozni, ott hagytad a telefonodat, így kíváncsiságból megnyomtam a gombot, és én voltam a háttered. Akkor nagyon megijedtem, hogy mi van, ha tényleg meleg vagy, de miután csak úgy lazán ideadtad a telódat, gondoltam, hogy nincs benne hátsószándék. De azért este baromira fostam, nehogy valami olyat tegyél… Tényleg féltem tőled, de akkor véglegesen megnyugtattál, hogy nincs benned semmiféle ferdehajlam. Ha lenne, akkor megcsókoltál volna, vagy ilyesmi, nem tudom. Úgyhogy tudom, hogy nem kell mitől tartanom.

A kisebb monológom után csend telepedett ránk. Nem éppen az a kínos fajta, inkább feszült. Kíváncsi voltam, hogy Kai mit reagál erre, hiszen most tényleg nagyon sokat jártattam a pofámat. De ez volt, ha ideges voltam, már pedig most az voltam. Tartottam tőle, hogy ezek után megsértődik, bár nem olyannak ismertem meg. Bár, nem igazán tudtam volna megjósolni a reakcióját, hiszen tele volt titkokkal a srác. Még mindig rejtélyes volt, bár úgy éreztem, egyre jobban kezd megnyílni. Annyi biztos, hogy ő rólam sokkal többet tudott, mint én róla Mert ha valaki nekem szimpatikus, és önzetlenül ennyit megtesz értem, abban megbízok. Így megbíztam benne is, annak ellenére, hogy tényleg nem ismertem annyira jól. De ilyen volt a mi kapcsolatunk… Furcsa. És érdekes, de nem bántam, mert úgy tekintettem rá, mint egy barátra. Egy nagyon is furcsa barátra, de attól még az volt. Kai eddig nem nézett rám, a monológom közben igazán elbambult, de most végre rám pillantott. Nem tűnt dühösnek vagy sértettnek, abszolút… Semmilyennek. Inkább csak nyugodt volt, így meglepve pislogtam rá, vártam, hogy mondjon valamit.

- Tudod, ha már egyikőnk sem teljesen biztos abban, hogy van-e a másiknak ferdehajlama, azt nagyon könnyen ki tudjuk deríteni – szólalt meg végül.
- Mégis hogyan? – húztam össze a szemöldökömet, de reagálni sem volt időm, Kai cselekedett.

Mégis mi a jó büdös szart csinál ez a gyerek?