34. fejezet

Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy mégis mi a fenét kellene csináljak, de úgy voltam vele, hogy Kai úgy is tisztában van vele, meleg vagyok. Aztán, ha ezzel bármi problémája van, az már nem az én gondom. Persze, elég gáz volt, hogy meglátott minket – nem magam miatt, inkább YiXinget nem akartam lebuktatni. Bár nem úgy tűnt, hogy a szöszi srác zavarban lenne attól, hogy a fotós meglátott minket. Csak biccentett Kai-nak, majd szégyentelenül a combomra simított, ami kezdte felvinni az agyvizemet. Kurvára nem voltunk együtt, nem volt joga ahhoz, hogy ilyeneket tegyen! Így hát, annak ellenére, hogy érintése hatással volt rám – talán éppen ezért –, lesöpörtem combjaimról a kacsóját, majd fel is álltam mellőle. Kai-ra pillantottam, aki csak fapofával követte végig az eseményeket. Nem látszott sem dühösnek, sem pedig kíváncsinak, ami őszintén, zavart. Nem azért, mert éppen féltékenynek kellett volna lennie, dehogy. Egyszerűen csak, én biztos ki lennék akadva, ha nekem kellett volna végignéznem, ha ő itt smárolna valakivel, szarva arra, hogy hol is van. Szarul éreztem magam, de próbáltam leplezni, nem hiányzott, hogy YiXing kérdőre vonjon, sem pedig, hogy Kai jelenetet rendezzen, így inkább csak szépen, csendben meghúzódtam, pedig szívem szerint… Nem is tudom, mit csináltam volna. Kellemes volt az a csók osztálytársammal, de soha nem időzített jól. Kai pedig… Egyszerűen nem akartam, hogy ennek szemtanúja legyen. Ekkor nyílt Krystal hálójának ajtaja, majd a lányok kisereglettek rajta. Amint meglátták Kai-t, azonnal rárepültek, mint legyek a szarra. Szerencsétlen srácnak már kicsit sok volt belőlük, de végig illedelmesek mosolygott rájuk. Rejtély, hogy a fenébe bírta ezt csinálni, ilyen hitelesen előadni magát, mikor látszott rajta, hogy felrúgta volna az összes idióta csitrit. Azt hiszem, becsültem, hogy benne még van annyi, hogy nem csak a szart látta a lányokban; velem ellentétben. Basszus, tényleg ekkora buzi lennék?

Ezek után végül Kai elkezdte a fotózást, természetesen a lányok mentek először. Kettesével mehettek, hogy biztassák egymást, de ezeknek ugyan nem kellett, szerintem maguktól is megoldották. Bezzeg, ha valami vénember fotózta volna őket, biztos, hogy apáca ruhába mentek volna, mert fosott volna az összes, hogy a tata lecsap rájuk. Komolyan mondom, utáltam a csajokat. Ignorálni próbáltam YiXinget, de tekintete szinte lyukat égetett a hátamba. Tudtam, hogy nem fogja ennyiben hagyni a dolgot, hiszen viszonoztam a csókot, még mindig dögösnek tartom, és furcsamód, úgy vonzódom hozzá, mintha mágnes lenne, én meg valami fémdarab. De nem szerettem. Ezt pedig muszáj lesz valahogy közölnöm is vele – bármennyire is élvezem, hogy ilyeneket csinálunk. Nem érdemli meg, hogy hazudjak neki, vagy kihasználjam, ő többet érez irántam. Meg amúgy is, rossz emberrel próbálkozott, ha azt hitte, könnyen szerelembe esek. Kész csődtömeg vagyok, ha párkapcsolatokról van szó, jobban szeretem a forever alone stílust, azt hiszem, még jól is érzem magam úgy. Csak hogy YiXing eléggé felborította most a világomat, de fogalmam sem volt, hogy pozitív, vagy negatív értelemben. Egész gyorsan megvolt az a nyolc lány, de közben persze megérkeztek még páran, köztük pedig életem megmentője, legjobb barátom, azaz Kim JongDae.

- Életmentő vagy – szorítottam erősen magamhoz alacsony testét, amit ő bár teljesen meglepve, de kedvesen viszonzott.
- Mi történt? – húzódott el tőlem, majd levette a hatalmas sapkáját a fejéről, ami baromi cukin állt rajta.
- Szerinted? – fintorodtam el. – Az összes lány majd el csöppent Kai-tól, látnod kellett volna, egyenesen undorító!
- Jól van, ne törődj velük – legyintett Dae. – Te már voltál?
- Nem, majd a végén, ráérek – rántottam meg a vállam. – Te jobban vagy már?
- Persze – bólintott mosolyogva. – De ha nem bánod, én gyorsan letudnám…
- Miért, randid van? – vontam fel a szemöldökömet.
- Ami azt illeti, igen – vigyorodott el. – Két hete nem láttam JunMyeont, és mondtam neki, hogy rosszul voltam, így mondta, hogy akkor eljön hozzám.
- És a munka? – kérdeztem vissza.
- Állítólag beteg a főnöke, így most nincs munka, szóval… Egy ideig az enyém – bazsalygott, ami halál édes volt. – Uh, nincs valami innivaló?
- Dehogynem, gyere – invitáltam beljebb.

Ahogy meglátta a kanapén ücsörgő YiXinget, meglepődött, de köszöntek egymásnak, én pedig mentem tovább a konyhába. Öntöttem barátomnak egy pohár gyümölcslevet, majd a kezébe adtam. Hálásan pislogott rám, majd kortyolgatni kezdte az innivalót. Láttam a szemében, hogy kíváncsi lett volna, mi ez a nagy „otthon érzem magam” dolog, de úgy voltam vele, hogy amíg nem kérdez, legalább nem kellett neki hazudnom. Ha pedig már itt tartottunk, tudtam, hogy muszáj lesz vele leülnöm, és megbeszélnem vele az egész dolgot. Mindazt, ami a múltban történt – mert bár eddig azt hittem, nincs sok jelentősége, BaekHyun meséje erre rácáfolt. JongDae sokkal többet tudhat annál, mint hittem. És tény, hogy már rákérdeztem egyszer nála, hogy ismeri-e BaekHyunt, azt mondta, nem. De ha ilyen sokszor eljárkáltam hozzá, csak tudnia kellett volna, hogy mi a szart csinálok… Vagy kizártam őt akkor? Hazudtam volna neki? Vagy ő hazudott nekem? Nem, JongDae nem tenne ilyet. Minden esetre, abban biztos voltam, hogy joga van tudni, hogy meleg vagyok, és YiXinggel… Öhm, kavarok? Talán ez a megfelelő szó. Azt nem mondhatnám, hogy dugunk, mert csak egyszeri eset volt, és bár az idősebb megtenné többször is – mondjuk én is –, attól nem fog előfordulni. Egyszerűen csak nem tudtam, hogyan kezdjek bele. Nem mondhattam el neki csak úgy. Nem mintha barátom kiakadt volna, egyáltalán nem erről híres, csak… Úgy ismert meg, mint egy erős jellem. Egy erős ember, aki kitart amellett, amit eltervezett, és soha nem inog meg. Ennek ellenére, mostanában teljesen ellent mondok magamnak. Olyan dolgokat teszek, amiket régen nem tettem volna meg. És bár JongDae lenne az első, aki valószínűleg ezt megértené, nem akartam, hogy ettől kevesebb legyek a szemében. Mert nagyon fontos volt nekem, annak ellenére, hogy ezek miatt úgy tűnik, nem bízok benne. Az életemet is rábíztam volna, egyszerűen csak… Féltem. Féltem, hogy ha megtudja rólam az igazat, már nem az leszek a szemében, aki mindig is.

- Sziasztok – köszönt be az egyik osztálytársam a konyhába, immár utcai ruhában. – Mi lelépünk, oké?
- Persze, menjetek csak – bólintottam. – Hazataláltok?
- Hogyne, megoldjuk – nevetett HaeRa. – Köszi, hogy elintézted a fotózást, sokkal kellemesebb volt egy korunkbelivel dolgozni, mint egy öregemberrel, akinek vicsorítani kell…
- Nincs mit – mosolyodtam el kissé, hiszen korábbi gondolataim szinte szavakká alakultak a lágy által.
- Akkor megyünk, pá – intett még, JongDaevel pedig visszaköszöntünk.
- Egyébként – kezdett bele barátom. – YiXinggel jöttél?
- Ja – mondtam csak ennyit, mert a neve hallatától is elfogott egy kellemetlen érzés.
- Amikor bejöttem, úgy nézett rád, mint aki… – hagyta félbe a mondatát, majd inkább félre pillantott.
- Ha elkezdted, fejezd is be – nevettem fel, lazára véve a figurát, holott titkon reménykedtem abban, hogy nem azt akarja mondani, amit sejtek.

- Áh, nem, hülyeség – legyintett egyet.
- JongDae! – szóltam rá erélyesen.
- De azt fogod mondani, hogy hülye vagyok – biggyesztette le az ajkait. – És tudom, hogy igazad lenne, mert lehetetlen, csak tényleg úgy láttam…
- Ne beszélj már rébuszokban – forgattam a szemem.
- Oké, de ígérd meg, hogy nem akadsz ki – pillantott a szemembe, mire bólintottam. – Úgy nézett rád, mint aki menten rád veti magát. Esküszöm, ha nem a fenekedet bámulta, akkor hetero vagyok!
- Baszd meg, JongDae – nevettem fel, nem a YiXinges részen, hanem amit utána mondott. – Nem vagy normális!
- Ugye?! – fonta karba a kezeit. – Mondtam, hogy ezt fogod mondani!
- Nem arra értettem – ráztam a fejem. – Elhiszem neked, amit mondtál…
- Tessék? – pislogott rám nagy szemekkel. – Elhiszed?
- El – bólintottam, értetlen arcát látva pedig sóhajtottam egy mélyet. – Tudom, hogy el kellett volna már mondanom korábban, de… Féltem ettől. JongDae, én… Meleg vagyok, és lefeküdtem YiXinggel.

Az a mélységes döbbenet, ami kiült barátom arcára, mindent elmondott. Teljesen elfehéredett, de őszintén, nem tudtam volna eldönteni, hogy mi döbbentette meg jobban. Hogy én vagyok meleg, vagy az, hogy YiXing. Oké, tény, talán nem így kellett volna vele közölnöm, amolyan bumm, bele a közepébe, hiszen ő végig heterónak hitt engem. És azt is tudom, hogy nem kellett volna eddig húznom a dolgot, csak… Egyszerűen így jött ki. Aggódva léptem hozzá közelebb, de ő csak teljesen sokkosan bámult rám. Ekkor lépett be a konyhába YiXing, hogy szóljon, lassan mehet valaki, mert a lányok mindjárt végeznek. JongDae rákapta a tekintetét, aztán vissza rám. Sóhajtott egy mélyet, aztán minden szó nélkül elviharzott, és inkább a lányok társaságát kereste. Tudtam, hogy nem haragszik rám, ez teljesen biztos volt. Elvégre, ő is meleg volt, tudja, hogy ezt nem lehet irányítani, és nem is szerette már YiXinget. Amiért talán kissé dühös lehetett, hogy nem mondtam el neki hamarabb. Ezért persze bűntudatom támadt, és mentem volna utána, hogy megbeszélhessük, de YiXing a karomnál fogva visszatartott.

- Hadd eméssze meg – suttogta, mire nagy szemekkel bámultam rá. – Ne nézz így, pont hallottam, hogy elmondtad neki!
- Miért kellett hallgatóznod? – téptem ki kezemet gyenge szorításából.
- Nem hallgatóztam, szólni akartam, mikor már belekezdtél a mondandódba, mondom akkor megvárom, nem leszek bunkó – magyarázta. – Bevallom, nem gondoltam volna, hogy éppen most vallod be neki, ami köztünk történt… Azt hittem, már régen tudott róla.
- Rosszul hitted – morogtam neki oda. – És most hadd menjek, és beszéljek vele!
- Adj neki időt – állt újra elém. – JongDae az a típus, akinek egyedül kell megemészteni a dolgokat.
- Mégis milyen jogon oktatsz ki engem a legjobb barátomról? – sutyorogtam neki dühösen, mert nem akartam, hogy meghalljanak odakint a lányok. – Kurvára nem ismered őt, szóval engedj!
- SeHun! – tolt neki a konyhapultnak, és ahogy hozzám simult, azonnal elnémultam. – Oké, tény, nem ismerem őt olyan jól, mint te. Csak azt akartam, hogy maradj egy kicsit…
- Mondhattad is volna, csak felbasztad az agyam – fintorodtam el.
- Nos, én mást basznék – suttogta a fülembe, nekem pedig még arra sem volt agyam, hogy a mocskos beszólásáért jól pofán verjem, mert belecsókolt a nyakamba.

- Basszus, YiXing, ne itt – toltam el magamtól, hiszen bármikor bejöhetett valaki a konyhába.
- Szóval csak annyi a baj, hogy rossz helyen vagyunk? – kérdezett vissza, miközben elhúzódott tőlem, de karjait a derekam mellett, a pultnak támasztotta, így még mindig túl közel volt.
- Nem szabad ezt csinálunk – ráztam a fejem. – Nem akarlak kihasználni…
- Ki mondta, hogy kihasználnál? – billentette oldalra a fejét, miközben egyik kezével a pólóm alá simított, és kissé hűvös ujjaival az oldalamat cirógatta, amitől kirázott a hideg.
- YiXing – néztem a szemeibe szigorúan. – Te mondtad, hogy nem tudsz kiverni a fejedből, mióta lefeküdtünk…
- Ez tény – bólintott. – De nem értem a problémát.
- Nekem az csak egyszeri alkalom volt! – mondtam most már egyre dühösebben, de továbbra is halkan. – Nem vagyok beléd szerelmes, érted? Nem akarom, hogy te ebbe túl sokat gondolj…
- Nem kell emiatt aggódnod – mosolyodott el. – Nem kislány vagyok, hogy összetörjön a szívem, amiért nem viszonozzák az érzelmeimet – hajolt hozzám közelebb, majd az ajkaimra suttogta következő szavait. – Nekem éppen elég, ha a közeledbe engedsz, SeHun…

Édes faszom, ez a gyerek teljesen megbolondít. Nem tudtam ellenállni tovább, tarkójára fogtam, majd hevesen ajkai után kaptam. Ő sem tétovázott, azonnal viszonozta csókomat, majd azzal a lendülettel pakolt fel a konyhapultra, és húzott magához egészen közel. Basszus, ez nagyon nem jó… Hiába tudtam, hogy nagyon rossz az idő és a hely, egyszerűen képtelen voltam leállni. Olyan szintű megkönnyebbülés ért, hogy YiXing tudatta velem, nem bánja, ha nem viszonozom az érzelmeit. Így már sokkal egyszerűbbnek tűnt minden, úgy éreztem, minden bűntudat nélkül csókolhatom meg. De bármennyire is szerettem volna továbbmenni, végül eltoltam magamtól YiXinget, akinek ez nagyon nem tetszett. Nem ment messzire, nyakamat támadta be csókjaival, ami még rosszabb volt, mint bármi. Akaratlanul is sóhajtoztam, mikor megtalálta pár érzékeny pontomat, és már kezdtem volna azon gondolkodni, hová a fenébe lépjünk le, mikor egy torokköszörülés rángatott vissza a valóságba. Egy pillanatra a szar is megállt bennem, de mikor a konyhaajtóban egy kissé zavart, ám kíváncsi JongDae pislogott ránk, egy kissé megnyugodtam. Kissé. Mert biztos voltam benne, hogy ezek után egy jó kis mesélésbe foghatok. De megérdemelte JongDae, hogy tudjon mindenről, elvégre, nem csak a legjobb barátom, hanem még azzal is kavarok, akibe régen szerelmes volt. Nyilván kíváncsi volt rá, hogy hogy lett meleg, mikor három éve még semmi hajlama nem volt. Mondanám, hogy én vagyok az oka, de az túl egoista lenne. Pedig ez az igazság, YiXing számára én voltam az egyetlen srác, aki megmozgatta a fantáziáját, ő maga mondta. Nem mintha ez nagy büszkeség lenne, csak… Mégis.

Mint gondoltam, JongDae egyáltalán nem volt dühös ránk, sőt! Ami azt illeti, örült nekünk, hogy így „összemelegedtünk”. Barátom csupán meg volt döbbenve, hogy miről maradt le, és hogy minden az orra előtt zajlott, de vak volt észrevenni. Bár azt mondta, hogy mikor már YiXing elhívott beszélgetni, sejtette, hogy történt valami, de álmában sem hitte volna, hogy valami ilyesmi. Nem volt csalódott, amiért akkor YiXing nem viszonozta az érzelmeit, mert akkor soha nem ismerte volna meg JunMyeont. Számomra is nagy megkönnyebbülés volt, hogy jól fogadta a dolgokat, sőt, úgy tűnt, egyáltalán nem tekint rám másként. Ez pedig nagyon sokat jelentett nekem. Még poénkodott is azzal, hogy volt egy olyan beszólása, hogy akkor lenne baj, ha pasikról fantáziálgatnék – akkor pedig már meleg voltam. Aztán még közölte, hogy egyszer elmehetnénk egy dupla randira, mire én teljesen kiakadtam. Tiszta őrült ez a gyerek, de komolyan. Még hogy dupla randi… Főleg úgy, hogy YiXinggel együtt sem voltunk. Ezek után végül mondta, hogy ő lelép, mert JunMyeon várja őt. Jól megölelgettem alacsony barátomat, ezzel elmondva neki mindent, amit szavak nélkül képtelen lettem volna kimondani. Hogy mennyire hálás vagyok neki, hogy ilyen jól fogadta. Hogy köszönöm, hogy van nekem, és nem haragudott meg rám. És hogy mennyire szeretem őt, amiért ilyen megértő, és elvisel engem az összes faszágommal. Tudom, hogy megértette a rejtett üzeneteimet, mivel egy puszit nyomott a fejem búbjára; amit úgy kivitelezett, hogy a fejem a nyakában volt. Jól esett egy kicsit gyengének lenni, tudtam, hogy előtte megtehetem, ez pedig jó érzés volt. Bár még tartoztam neki más vallomással is, úgy éreztem, a nehezén túl vagyok. Ez pedig hatalmas megnyugvással töltött el.

Nem sokkal később már lassan az egész osztály végzett, csak mi maradtunk YiXinggel, és két lány. Kai nem tűnt kimerültnek, sőt! Mintha jobban pörgött volna, mint az elején, nagyon lelkesen végezte a munkáját, instrukciókat adott, és mindenkinek megmutogatta, milyen képek születtek. Sok interakció volt közte, és a lányok között, ugyanis a hajukat igazította, valakinek a ruháját, vagy esetleg a széket, amin ültek. Nem kis meló volt ez neki, de úgy tűnt, nincs ezzel problémája. Ezt pedig jó volt látni, hogy ilyen lelkiismeretes. Végül a két lány is hazaindult, így ezután YiXing ült be a székbe, de előtte Kai kiment inni egyet, aztán már vissza is tért. Nem viselkedett egy kicsit sem másképp a szöszivel, mint bárkivel, ami megnyugvással töltött el. Szar érzés lett volna, ha azért bunkó YiXinggel, mert látott minket smárolni. De semmi ilyesmi nem volt, ugyan olyan kedvesen beszélt vele is, mint a lányokkal. Osztálytársam – már ha degradálhatom ezzel a szóval – remek modell volt, látszott Kai-on is, hogy sokkal jobban élvezi, mint mikor a lányokat fotózta. Hamarabb is végzett vele, amin meg is lepődtem.

- Megtelt a memóriám, le kell szednem a képeket, egy pár perc csak, aztán jöhetsz te, SeHun – nézett ránk, majd leült a sarokban a kis asztalához, és már dolgozott is.
- Rendben – mondtam azért, majd kimentünk a nappaliba, magára hagyva a fotóst.
- Tényleg jó munkát végez a srác – mondta elismerően YiXing. – Nem néztem volna ki belőle…
- Miért? Mert fiatal? – húztam fel a szemöldökömet.
- Nem, egyszerűen csak nem olyannak tűnik, mint aki komolyan veszi a dolgokat – rántotta meg a vállát.
- Tudod, pocsék emberismerő vagy – nevettem fel.
- Most miért? – kérdezett vissza, ártatlanul pislogva rám.
- Először is, JongDae, most Kai, nem utolsó sorban pedig én – magyaráztam neki.
- Te? Miért? – mosolyodott el.
- Nagyon-nagyon rossz emberrel kezdtél ki, ezt tudnod kell – rántottam meg a vállam.
- Nekem tökéletesen megfelelsz – simított végig az arcomon. – De mennem kell, sajnos nem tudlak megvárni.
- Semmi baj – ráztam a fejem. – Menj csak nyugodtan, Kai megcsinálja a képeimet, és én is megyek.
- Ne haragudj, majd kiengesztellek – kacsintott rám, ahogy az előszobában húzta a bakancsát, majd magához ölelt. – Vigyázz magadra hazafelé…
- Nem lesz gond – biztosítottam, majd eltoltam magamtól, hiszen furcsa volt, hogy most ennyire játssza a romantikust. – Na, menj már.

Kuncogott egyet, majd nyomott egy rövid csókot az ajkaimra, aztán már ott sem volt. Nagyot sóhajtva csuktam be mögötte az ajtót, majd neki is dőltem. Fogalmam sincs, mibe kevertem saját magam. YiXing úgy viselkedett velem, mintha valami kicseszett csaj lennék, amitől hányingerem volt. Nem voltam én a nője, de még a pasija sem, hogy ezt csinálja. Oké, nem mintha ellenkeztem volna, ez tény, csak… Az még oké, ha néha lefekszünk a közeljövőben, de az, hogy ilyen nyálas dolgokat csináljunk, az nagyon nem az én világom. Egészen pontosan, fogalmam sincs, hogyan kellene viselkedjek egy ilyen helyzetben, és rohadtul lealacsonyítónak tartom, ha valaki ennyire óvni próbált. Kurvára pasi voltam, és a pasik nem szeretik, ha el vannak nyomva egy kapcsolatban. Azért, mert én voltam a passzív fél, nehogy azt higgye, hogy ami a lábam között van, nem fog egyszer az ő formás hátsójában landolni. Nem romantikus kapcsolatra vágytam, amiben úgy kezelnek, mint egy nőt. YiXinget sem úgy ismertem meg, így egy kicsit felbosszantott a dolog. Az viszont tetszett, amit a konyhában művelt, még akkor is, ha bőven én voltam alárendelve neki. Miért vagyok ilyen kurvára elcseszett?

- Minden rendben? – hallottam meg a hátam mögül Kai hangját.
- Persze, jól vagyok – fordultam fel, kissé elmosolyodva. – Csak fárasztó volt ez a nap.
- Ja, fárasztóan élvezetes – vonta fel a szemöldökét.
- Fogd be, semmi közöd hozzá, kivel mit csinálok – rántottam meg a vállam, majd elindultam vissza a műterembe, hogy végre megcsinálja a képeket, és én is húzhassak haza.
- Ebben igazad van, csak hogy éppen szemtanúja voltam a dolognak – követett ő is, majd ahogy letettem a seggem a székre, a kezébe is vette a gépét. – Nem mesélsz róla? Mióta vagytok együtt?
- Nem vagyunk együtt – sóhajtottam.
- Hát akkor? – kérdezett vissza meglepődve.
- Ez csak… - kerestem a megfelelő szavakat. – Nem szeretem őt, egyszer lefeküdtünk, ő pedig többet érez irántam, de azt mondta, rendben van, ha én nem viszonozom…

- Nocsak – vigyorodott el önelégülten, mire kíváncsian felhúztam a szemöldökömet. – Mondtam én, hogy nem sokáig lesz szűz a segged!
- Ki mondta, hogy én voltam alul? – kérdeztem vissza magabiztosan, mire Kai felnevetett.
- Ugyan, SeHun, csak rád kell nézni – mért végig tetőtől talpig.
- Elmész a picsába! – kínáltam fel neki a középső ujjam, mire ő csak letette a gépét, majd közelebb jött hozzám.
- Ne vedd komolyan, csak vicceltem – kezdte el igazgatni vörös tincseimet, de illata bekúszott az orromba, ami túl kellemes volt, nem mellesleg, kreolos bőre olyan hívogató volt, hogy alig tudtam megállni, ne csókoljak a nyakába. – De azért kicsit féltékeny vagyok…
- Tessék? – néztem fel a szemeibe, kissé zavartan.
- Baromi dögös vagy, irigylem a gyereket – hajolt le hozzám, hogy arcunk egy vonalba kerüljön.
- Mi a szar van ma mindenkivel? – tettem fel a költői kérdést, amire nem vártam választ.
- Talán csak megbolondítasz mindenkit – biccentett egyet, majd a következő pillanatban ajkaimra hajolt.

Nem volt vad, sem akaratos, inkább csak… Lágy, de ez most mindennél jobban esett. Nem tudtam feldolgozni, hogy miket mondott Kai, hogy mit kellene tennem, egyszerűen csak hagytam magam sodródni az árral. Mivel kényelmetlen lehetett neki, hogy görnyedve állt felettem, így azonnal felálltam, de a csókot nem szakítottam meg. Átkaroltam a nyakát, úgy mélyítettem el a csókunkat, gyengéden egymáshoz simulva, ahogy csípőmre fogott. Valahogy Kai csókja olyan érzéseket váltott ki belőlem, amik teljesen idegenek voltak eddig. Más érzés volt, teljesen ismeretlen, ám én meg akartam tapasztalni ezeket. Tudni akartam, mit jelentenek, el akartam veszni benne. El akartam veszni Kai-ban. Csak úgy. Mert imádtam ezt az érzést, amit ő adott nekem. Csak hogy nem élvezhettük egymás száját sokáig, ugyanis egy hang vágta félbe a cuppogásunkkal teli csendet.

- Hetero, mi…?

Ó, hogy baszd meg, Zhang YiXing!