25. fejezet

Azon agyaltam, mégis hogy mondjam el ChanYeolnak, hogy lesz egy plusz vendégünk is. Nem arról volt szó, hogy a colos bánta volna, ha meghívtam valakit, vagy ilyesmi… Csak azért mégis BaekHyunról volt szó. Arról a BaekHyunról, akit ChanYeol nagyon nem kedvelt. Még mindig rejtély, hogy miért, de emlékszem, mikor hónapokkal ezelőtt érdeklődtem felőle, nagyon nem vágott jó képet hozzá. Bár, ő csak azt mondta, hogy állandóan róla beszéltem, és kissé örült, mikor „összevesztünk”, mert szerinte rossz hatással volt rám. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy örülni fog, mikor közlöm vele, hogy szilveszterkor itt lesz. Bár most nem mondhatnám, hogy jóban vagyunk… És ez az, hogy ha megkérdezi, minek van ő itt, és főleg, miért hívtam el, nem tudnék konkrét választ adni. Az igazat meg csak nem mondhatom, hogy kissé bűntudatom volt azután, hogy lesmárolt, én meg köcsög voltam vele. Aish, jól kibasztam saját magammal, de nem volt mit tenni, BaekHyun hamarosan itt lesz, én meg még itt ülök a szobámban, és töröm az agyam, milyen kamu szöveget adhatnék be unokatesómnak. Az őseim már teljesen más tészták voltak, bár BaekHyun azt mondta, mikor a balesetem volt, eljött ide… Nagyon reméltem, hogy anyám már nem fog rá emlékezni. Furcsa volt belegondolni, hogy itt lesz velem. Mert most nem csak összefutunk valahol, ő beszél, én meg leráznám. Igenis muszáj őt kibírnom és vele lennem, hiszen nem ismer rajtam kívül senkit, meg csak én hívtam meg. Annyira seggfej meg csak nem vagyok, hogy ott hagyom a picsába. Basszus, minek kellett elhívnom? Jó lett volna a puccos seggének Hawaii-n. Amúgy is, ki olyan hülye még BaekHyunon kívül, hogy a trópusi sziget helyett inkább a monoton ünneplést választja? Akkor sem jöttem volna onnan haza, ha fizetnének érte. Nem mintha nem tett volna jót az egómnak, csak ezzel az a probléma, hogy még mindig nem érzek BaekHyun iránt semmit. És ez nem is fog változni, ebben teljesen biztos vagyok. Így végül feltápászkodtam az ágyamról, felkaptam a telefonomat, majd lementem, hogy átmenjek a szomszédba ChanYeolhoz, beszélni vele.

- Hová mész? – kérdezte anyám, aki éppen cigarettázott.
- ChanYeolhoz – válaszoltam, rá sem figyelve, csak céltudatosan haladva a kijárat felé.
- Egyébként milyen barátod jön? – kiabált utánam.
- Aish, majd elmondom, ha hazajöttem – legyintettem, majd tovább haladtam.
- Ne szemtelenkedj, válaszolj, ha kérdeztem. – Dühös hangja egy pillanatra megtorpanásra késztetett, de aztán úgy voltam vele, hogy mindegy.
- Egy régebbi ismerősöm, majd tényleg elmondom, de már ChanYeol vár, oké? – forgattam a szemeimet, majd hátranéztem.
- Belehalnál abba a két percbe – állt fel, majd a konyhapulthoz lépett.
- Majd jövök – zártam le ennyivel, majd kimenekültem a házból.

Komolyan, nem szerettem, mikor éppen rossz napja van anyámnak, mert mindenbe képes belekötni. Tény, hogy én meg csak adom alá a lovat, de nem fogok csak azért szépen hozzászólni, mert ő stresszes, vagy nem tudom. Úgy beszélek az emberekkel, ahogy ők velem, ennyi, ez alól pedig egyik ősöm sem volt kivétel. Oké, talán apám, mert vele nem tudnék flegmázni, vagy bármi ilyesmi. Őt szeretem, meg nincs is szükség erre. Sóhajtottam egy mélyet, majd sietősebbre vettem a tempót, hiszen nem volt jó idő egyáltalán. Éppen, ahogy bekanyarodtam Yeolék házához, láttam, hogy HaNeul és a kicsik sétálnak lefelé, talán mennek nálunk. Nem mintha annyira érdekelne, így mikor nővérem kiabált, egyszerűen ignorálva mentem be a kapun. A két kis fekete kutya azonnal letámadott, de most nem volt hangulatom hozzájuk, így fellépcsőztem, majd benyitottam a házba. Orromat azonnal megcsapták a kellemes, de tömény illatok. MinJi biztosan sütött-főzött, gondolom, hogy a buliban legyen mit enni. Sokat gondolt erre, nem úgy, mint anyám – bár ő is szinte mindig sütött valami pogácsát, így abból tudtam vinni, apám meg adott piát. Csak beköszöntem, aztán már mentem is unokatesóm szobájába, ami a bejárattól balra helyezkedett el, szinte azonnal. Szokás szerint ott ült a laptopja előtt, az egyik macskájával az ölében, míg a másik az ágyán aludt. Mit is vártam tőle?

- Mi a helyzet? – kérdezte, miközben a laptopját bűvölte.
- Nem sok – rántottam meg a vállam. – Takarítottam egész nap.
- Én azt már tegnap letudtam – legyintett, majd végül rám nézett.
- Mikor menjünk majd le? – tettem fel az ostoba kérdést.
- Ahogy mindig, gondolom – rántotta meg a vállát. – Nincs sok kedvem most, minden szilveszterkor van valami.
- Szard le, majd jövőre röhögsz rajta egy jót – nevettem.
- Amúgy kit hívtál? – kérdezte hirtelen, mire azonnal elnémultam. – Azt mondtad, hívtál valakit, de nem biztos, hogy el tud jönni.
- Ja, igen… Biztos, hogy jön, nem olyan sokára meg is érkezik – néztem rá a szürke fehér macskára, aki elkényelmesedve szunyált a kék takarón.
- Legalább lány? – vigyorgott a colos, mire csak a szemem forgattam. – Most miért? Annyira nem akarod elmondani, honnan tudjam, hogy nem csajoztál be?

- Persze, én meg a becsajozás – grimaszoltam.
- Jogos, neked ott van JiSeo – vihogott.
- Takarodj már ezzel a témával – álltam fel, majd várakozva ránéztem.
- Most mi van? – pislogott rám.
- Le akarok ülni – mutattam a nyilvánvalót.
- Jó, de akkor várj, Csipulit el kell tennem – magyarázta, majd tényleg felállt a macskával az ölében, és óvatosan lefektette az alvó állatot a másik mellé, aztán visszaült. – Most már jöhetsz.
- Amúgy BaekHyunt hívtam el – ültem az ölébe lazán, majd a laptop képernyőjére bámultam, valami animét nézett.
- Kicsodát? – kérdezett vissza meglepetten. – Azt a BaekHyunt?
- Igen, Byun BaekHyunt – bólintottam. – Baj?
- Ja, hát nem, csak… Azt hittem, hogy már nem vagytok jóban – csendesedett el a hangja.
- Annyira nem is, csak… Hát, így alakult a dolog – vágtam ki magam.
- Jó, nekem aztán mindegy, úgyis nálad alszik – nevetett fel. – De amúgy mutass már valami képet róla, kíváncsi vagyok rá.
- Keress rá – mondtam azonnal, ő meg már ment is a közösségi oldalra, én meg pötyögtem a nevét.

Bár meglepő, ChanYeol azt mondta, nem is tűnik olyan rossz srácnak ez a BaekHyun, sőt, kifejezetten szimpatikus volt neki. Én meg csupa szép és jó dolgokat mondtam neki róla… Ami egyet jelentett azzal, hogy elmondtam, eléggé arrogáns, tapad, mint a pióca, és ami a szívén, az a száján. Ő meg csak nevetett, hogy akkor azért barátkoztunk össze. Erre már majdnem mondtam, hogy mi ketten aztán minden vagyunk, csak barátok nem. Nem tudom, mit szólt volna hozzá, ha benyögöm, igazából BaekHyun halálosan szerelmes belém, de… Inkább nem akartam, hogy itt elájuljon nekem. Nem mintha ChanYeol olyan típus lenne, azt a csoporttársát is elfogadta, sőt, egész jó barátok, pedig a bagolyképű srác meleg. Meg azt is tudja, hogy meleg pornót írok konkrétan, szóval ja. Csak nem olvassa, amit megértek. Nekem is csak hobbi, nem gondolom komolyan. Miután még beszélgettünk egy kicsit a buliról, hazamentem, mert mindjárt öt óra volt, BaekHyun pedig akkor érkezett. Elég nagy hisztit levágott, mikor mondtam neki, hogy egyedül kell jönnie, mert biztos, hogy én nem megyek be elé. Ha meg eltéved, így járt, nem tehetek róla, hogy balfasz. De sajnos sikeresen eltalált hozzánk, talán emlékezett az útra, így egy kedélyes vigyorral üdvözöltem őt a kapunkban, ahol ő amint meglátott, felcsillant a szeme. Hogy mennyire nem hiányzott az életemből, Istenem…

- Szia – köszönt egészen kedvesen.
- Látom, idetaláltál – bólintottam csak, majd rendes gyerek lévén, elvettem a válláról az utazótáskáját, ami elég rendesen meg volt pakolva.
- Annyira nem volt vészes – rántotta meg a vállát, majd a szemembe nézett. – Itthon vannak a szüleid?
- Ja, bent vannak, már alig várják, hogy találkozzanak veled – forgattam a szemeimet, majd kinyitottam a kaput, és előre mentem, de ő nem követett. – Mi van?
- Félek – válaszolta azonnal, majd ahogy ránéztem az ujjait tördelő BaekHyunra, tényleg egy félős kisgyerek jutott az eszembe.
- Mégis mi a fenétől? Nem fognak megenni – sóhajtottam, bár igazából csak próbáltam nem kiröhögni őt.
- De ők a szüleid! – kötötte az ebet a karóhoz.
- Nem értem az összefüggést – ráztam a fejem.
- Basszus, elfelejtetted, hogy együtt voltunk? – sziszegte nekem, immár dühösen, mire egy pillanatra lefagytam, majd csak döbbentem pislogtam rá. – Na, ugye, hogy nem olyan könnyű…
- Figyelj, soha nem találkoztatok, ők sem tudnak semmit erről, szóval csak viselkedj természetesen, rendben? Nem nagy szám a családom, bár így is már kitűnsz a puccos cuccaiddal – próbáltam oldani a feszültséget.
- Kösz, igazán megnyugtattál – morogta az orra alatt.
- Aish, csak gyere már! – fogtam meg a kezét, majd berángattam a kapun, aztán meg be is csuktam.

Ami furcsa volt, hogy miután el akartam engedni a kezét, ő nem hagyta. Kérdőn ránéztem, de ő csak a kezeinket nézte. Olyan… Elveszettnek látszott, törékenynek, olyasvalakinek, aki védelemre szorul. Fogalmam sincs, honnan jöttek ezek a gondolatok, egyszerűen csak sebezhetőnek tűnt BaekHyun. Mégis, sokkal emberibb volt abban a pillanatban, mint valaha is mutatta magát előttem. Akaratlanul is elmosolyodtam, majd mintha éreztem volna, hogy erre van szüksége, megszorítottam a kezét, mire felkapta a fejét. Bátorítóan elmosolyodtam, mire egy kis mosoly jelent meg neki is az ajkain. Végül csak elengedtem a kezét, majd bevezettem őt az Oh rezidenciára. Bármennyire is volt furcsa az előbb történtek… Valahogy jól esett egy kicsit biztatni őt. Még akkor is, ha BaekHyun valójában nem ilyen, csak elkaptam egy gyenge pillanatában. Ahogy várható volt, anyám és apám ott ültek lent, BaekHyun meg csak bámult rájuk hatalmas szemekkel, de azért mosolygott. Anyámon azonnal láttam, hogy kissé furcsállja, amiért a srácnak ki van húzva a szeme, apám nem nagyon törődött vele. Őt soha nem érdekelték a külsőségek.

- Jó napot kívánok, Byun BaekHyun vagyok – hajolt meg illedelmesen. – SeHun barátja vagyok, remélem, nem gond, hogy itt vagyok, és nem leszek a terhükre.
- Szia, örülök, hogy találkozunk – mosolyodott el kedvesen anyám, ami furcsa volt, bár mikor vendégem volt, ezt csinálta. – Lee JiYeon vagyok, nyugodtan beszélhetsz informálisan, nem szeretem ezt a hivatalos hangnemet.
- Rendben, köszönöm – váltott át BaekHyun is, majd apám felé fordult. – Üdvözlöm!
- Szia, BaekHyun, JongHun vagyok – mosolygott apám, majd kezet nyújtott a srácnak, aki elfogadta azt.
- Honnan ismeritek egymást? – kezdte anyám egyből a kérdésekkel bombázni.
- Egy suliba jártunk – mosolygott kedvesen BaekHyun, mire ledöbbentem, de próbáltam nem kimutatni, hiszen nem tudhattam, hogy most hazudott, vagy ez az igazság.
- Oh, értem, akkor te már érettségiztél? – jött az újabb kérdés.
- Igen, már két éve – bólintott. – Most egyetemre járok, ügyvéd szeretnék lenni.

- Látod, SeHun? – nézett rám anyám. – Követhetnéd a példáját.
- Hanyagoljuk ezt a témát – néztem szülőmre negédesen.
- És hány éves vagy, BaekHyun? – fordult vissza a vendég felé.
- Húsz – mosolygott büszkén.
- Honnan jöttél? – kérdezett ezúttal apám.
- Aish, nem lesz már elég? Szerencsétlen még be sem ért, ti azonnal bombázzátok itt a kérdésekkel – forgattam a szemem.
- Nem gond, SeHunnie, elvégre, tudniuk kell, kit engednek be a házba – mosolygott rám aranyosan; mondom aranyosan. – Bucheonban születtem, de pár éves koromban felköltöztünk Szöulba a szüleimmel, azóta ott élünk.
- Jól van, nem akarunk zavarni titeket, menjetek fel – intett anyám. – Ha éhesek vagytok, nyugodtan gyertek le enni.
- Rendben, köszönöm, és örülök, hogy megismertem magu- Vagyis titeket – mosolygott BaekHyun, majd kissé meghajolt még.

Nem mondott egy szót sem, úgy vezettem fel az emeletre, ahol levettük a cipőinket, majd a szobapapucsokba bújtunk. Felmentünk a szobámba, amit mindig is szerettem. Kékre voltak festve a falak, tele volt poszterekkel, főleg lánybandák képeivel, de sok emlékem is ki volt ragasztva a falra. A szekrényemen kis kori fényképek voltak, de mindig párban, az egyiken ChanYeolall, aztán anyámmal és apámmal, HaNeullel, nagynénémmel és nagybátyámmal. Szóval az egész családunk szinte ki volt ragasztva a szekrényemre, de szerettem ezeket a fotókat, sok emlék eszembe jutott róluk. Ezen felül az ágyam volt még a szobában, meg egy íróasztal. A szőnyegem is kék volt, meg úgy nagyjából minden. Nem voltam ennyire kék mániás, egy kicsit sem, de csak fiú voltam, mégis milyen más színű lehetne még a szobám? Leraktam Baek cuccát az ágy mellé a földre, én meg lehuppantam a megágyazott darabra, úgy néztem a barnát, aki leesett állal bámulta a szobámat. Akaratlanul is elmosolyodtam rajta, hiszen láttam, hogy tetszett neki. Nos, igen, a szobám valóban egyedi volt, anyám soha nem örült neki, hogy tönkreteszem a falat a sok cellux-szal, de nem érdekelt, nekem így tetszett. Baek aztán a szekrényem felé fordult, majd alaposan végignézte a fotókat, főleg azokat, amiken ChanYeollal voltunk. Végül felém fordult, egy hatalmas vigyorral az arcán, majd leült mellém.

- Nagyon tetszik a szobád – mondta őszintén, egy csepp gúny nélkül.
- Köszönöm, én is szeretem – válaszoltam büszkén. – Amúgy bocs anyámék miatt…
- Miért kérsz bocsánatot? Semmi nem történt, a szüleid nagyon kedvesek – nézett előre, majd egy szomorú mosoly húzódott az ajkaira. – Bár nem gondoltam volna, hogy egy amnézia kell ahhoz, hogy megismerhessem őket.
- Soha nem beszéltünk arról, hogy elmondjuk nekik az igazat? – tettem fel óvatosan a kérdést, mert most úgy tűnt, egészen „jó” pillanatában kaptam el.
- De, rengeteget beszélgettünk erről – bólintott, majd a szemembe nézett. – Csak ugye egyikünknek sem volt könnyű, bár nem értem, miért mondtad ezt, a szüleid nagyon kedvesek, biztosan megértették volna.
- Nem ismered őket – ráztam a fejem. – Mi a helyzet a te szüleiddel?

- Tudod, ők azok a tipikus gazdagok – sóhajtott egyet. – Nem sokat törődnek velem, folyton utazgatnak, meg ilyenek, de apám a cégét rám akarja hagyni. Azt szeretné, ha elvennék valami csinos lányt, ha nem is szerelemből, kötelességből, legyenek gyerekeim, és azok majd tovább viszik a céget. Ha elmondanám nekik, hogy soha nem lesz barátnőm, mert meleg vagyok, lehet, hogy kitagadnának, így mindig féltem ettől. De nem szerettünk erről beszélni, mert csak elszomorított mind a kettőnket.

- Sajnálom – mondtam csak ennyit. – De akkor most ne is foglalkozzunk a múlttal, rendben?
- Így van, végül is, ez az év utolsó napja van, bulizzunk egy jót – vigyorgott rám ő is. – Egyébként nem mondtam, de nagyon jól nézel ki.
- Tessék? – kérdeztem vissza, mert hirtelen bezavart ez a hangulatváltozás.
- Mondom, jól nézel ki – ismételte meg. – Hiába csak egy melegítőnadrág és egy póló van rajtad, a hajad meg nincs belőve… Elképesztően jól nézel ki!
- Ah, kösz, vagy mi – nyögtem ki, mert nem akartam leordítani a fejét ezért. – Most elmegyek zuhanyozni, elfoglalod magad addig, ugye?
- Persze, menj csak – bólintott. – Van wifi?
- Ja, nem is kódos, lophatod – rántottam meg a vállam. – Szét is nézhetsz a szobában, csak ne nagyon turkálj. Mindjárt jövök!

Még megvártam, ahogy bólogatott, aztán mentem is a fürdőbe. Nem akartam sokáig egyedül hagyni, így csak gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam, nagyjából negyed óra alatt kész voltam. Aztán mikor magamra tekertem a törölközőmet, akkor esett le, hogy semmi ruhát nem hoztam magammal. Ami elvégre nem meglepő, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy bárki is legyen nálam. Ó, hogy a büdös élet bassza meg! És most menjek fel egy szál törölközővel a csípőmön a szobámba. Oda, ahol egy Byun BaekHyun vár rám, aki nem mellesleg nyakig szerelmes belém. Jól van, nincs más választásom, belehalni nem fogok, ha így lát, max neki lesz rossz, de az engem nem érdekel. Amúgy sem hiszem, hogy csinálna bármit is, elvégre, a szüleim lent vannak a földszinten. Azért kissé félve léptem vissza a szobámba, BaekHyun az ágyamon feküdt, lazán nyomkodva a telefonját, aztán láttam, hogy felnézett, és abban a pillanatban kiesett az iPhone a kezéből. Nyeltem egy kisebbet, ahogy teljesen végigmért. Nem mintha lenne mit szégyellnem, de ez akkor is kínos volt, hiszen csak belém van zúgva. Már komolyan azt vártam, hogy a nyála is kicseppenjen, mikor végül összeszedte magát és felállt az ágyról, majd közelíteni kezdett felém. Nem hátráltam, csak kíváncsian vártam, hogy mit akart tenni. Közvetlenül elém állt, majd magabiztosan a szemembe nézett.

- Tudod, SeHun… Az előbb nem a teljes igazságot mondtam – beszélt egészen halkan.
- Mármint? – húztam össze a szemöldökömet.
- Nem csak akkor nézel ki elképesztően jól, mikor otthoni cuccban vagy… Hanem így is, vizesen, egy szál törcsivel magadon… Mikor még csöpög a vörös tincseidből a víz – nézett végig rajtam ismét, de ilyen közelségből csak még rosszabb volt. – Direkt csinálod?
- Ugyan mit? – kérdeztem lazán.
- Ezt. Hogy majdnem pucéran flangálsz előttem, mikor tudod, hogy megőrülök érted. Kurvára nem jó érzés, elhiheted – húzta el a száját. – De azt már tudod, hogy legszívesebben ilyenkor mit tennék veled…
- Régebben is beindított, mikor így láttál? – tettem fel a váratlan kérdést, mire az egész arcberendezése megváltozott.
- Persze, együtt is zuhanyoztunk sokszor, aztán meg-
- Jó, nem érdekelnek a részletek – tettem fel a kezem, majd végül elléptem tőle, majd a szekrényemben kezdtem el valami ruha után kutatni, amit a buliba felvehetnék, mikor megéreztem egy apró érintést a lapockámon.
- Nem hiszem el, még hátulról is ugyan olyan dögös vagy – motyogott mögöttem Baek, de nem vettem róla tudomást, azon pörögtem, mit vegyek magamra.

Talán BaekHyun ezt jó jelnek könyvelte el, hogy nem löktem le a kezét, mert tovább ment. Végigsimított a gerincem mentén, mire kirázott a hideg, hiszen azért kellemes érzés volt. El tudtam képzelni azt az elégedett vigyort a képén, de most nem érdekelt. Egyrészt baromira kíváncsi voltam, hogy vajon mit tenne velem, ha én is benne lennék, másrészt viszont irritált, ahogyan hozzám ért. De most félretettem minden aggályaimat, és csak hagytam, hogy BaekHyun kiélje rajtam a perverz vágyait, mert egyszerűen kíváncsi voltam, meddig menne el. Hol van az a határ, mikor megáll. Persze én továbbra is a cuccok között válogattam, de kétlem, hogy neki ebből bármi is feltűnt. Nem sokkal később teljesen hozzám simult, de mivel sokkal magasabb voltam tőle, inkább a hasa simult neki a fenekemnek, nem pedig más. Egyik kezével így hasamra simított, majd óvatosan cirógatni kezdte, míg a másik kezével a csípőmet tartotta. Megéreztem ajkait is a vállamon, amikre pille csókokat hintett. Elégedetten sóhajtozott minden egyes puszi után, amit a bőrömre nyomott, engem meg elfogott az undor. Képes vagyok ezt hagyni neki… Még akkor is, ha kellemes érzés, tudom, hogy ő csinálja, így teljesen visszataszító az egész. De lenyeltem minden undoromat, és vártam. Vártam, hogy mit tesz még ezek után.

- Szeretlek, SeHun – suttogta vallomását a fülembe. – Annyira nagyon szeretlek – csókolt a nyakam tövébe, nekem meg az a legérzékenyebb pontom, így itt vesztettem el a türelmem.
- Jól van, most már leállhatsz – fordultam meg, hogy vele szemben legyek, majd dühösen a szemébe meredtem. – Mit képzelsz, bármit megtehetsz? Sajnálom, de még mindig nem az a SeHun vagyok, aki szerelmes volt beléd, ezt pedig fogd fel, rendben? Csak… Ne csinálj ilyenek, és akkor talán rendben leszünk egymással.
- Akkor te pedig ne add alá a lovat – válaszolt azonnal, majd csak azért is alapon fogta magát, majd a tarkómnál fogva lehúzott magához, és egy csókot lopott tőlem. – De azért köszönöm.
- Menj a fenébe – grimaszoltam rá, mire ő csak elmosolyodott, majd végül visszafeküdt az ágyamra, én meg tovább válogattam a ruhákat.

***

A buli már javában folyt, mikor legközelebb észbe kaptam. Hamarosan éjfélt ütött az óra, de ez most senkit nem érdekelt. Elég sokan összegyűltünk a kis házban, ez pedig valahogy jó érzéssel töltött el. Sokan már most olyan részegek voltak, hogy a világukat nem tudták, de a legtöbben a hangos zenére rázták magukat, ahogyan én is. Utáltam ezeket az amerikai zenéket, de most nem volt jobb, meg amúgy is ittam már egy keveset, így el tudtam lazulni. BaekHyunt elhagytam valamerre, de nagyfiú volt már, meg amúgy sem egy antiszociális lény, biztosan beszélgetett valakivel. A szám végén kissé kifáradtam, de mondanom sem kellett, pár srác már invitált is, hogy igyunk meg valamit, én meg nem ellenkeztem. Lehúztunk egy újabb felest, majd gondoltam, kimegyek egy kicsit levegőzni, mert ChanYeollal beszélni akartam. Kíváncsi voltam, mit szólt BaekHyunhoz így, élőben. Felvettem a kabátomat, majd kimentem a teraszra. Páran cigiztek, velük beszéltem pár szót, aztán elindultam a hátsó rész felé, mert onnan hallottam unokatesóm hangját. Meg is találtam őt, ám legnagyobb meglepetésemre, éppen BaekHyunnal beszélgettek. A korlátnak támaszkodva szívták a cigit, és úgy tűnt, egész jól összebarátkoztak. Láttam BaekHyunon, hogy tényleg jól érzi magát, bár benne is volt már pia bőven, hiszen vagy három felessel kezdte a bulit. ChanYeol sem volt olyan nagy ivós egy félresikerült lánybúcsú óta, de azért többet ivott, mint én. Nem nagyon akartam őket zavarni, így inkább visszamentem a többiekhez, akik még cigivel is megkínáltak. Éppen egy lánnyal dumáltam, mikor valaki hátulról a nyakamba vetette magát, én pedig biztos voltam benne, hogy ez csakis BaekHyun lehet.

- Mi a fasz? – fordultam hátra, mert azért nem esett jól az ütközés. – ChanYeol?
- Ja, én – vigyorgott, a szokásosnál is jobban, ebből tudtam, hogy már eléggé részeg. – BaekHyun keres téged.
- Hadd keressen, nem érdekel – legyintettem.
- Most miért vagy ilyen? Tök rendben van a srác, én bírom – rántotta meg a vállát. – Korábban is elhozhattad volna, még inni is tud!
- Ahhoz képest, hogy nem bírtad őt – grimaszoltam.
- Hé, én csak azt mondtam, hogy rossz hatással van rád, de biztos valamit félreértettem, mert ez a gyerek nagyon jó fej – mondta el újra.
- Jól van, remek, örülök neki, hogy így összemelegedtetek – zártam le.

- Amúgy SeHun – húzott arrébb kicsit, majd halkabbra vette a hangerőt. – Szerintem BaekHyun szerelmes beléd.
- Hogy mi van? – néztem a szemébe, de nem azért, mert meglepett volna, amit mondott, sokkal inkább az, hogy ezt ő honnan a picsából szívta.
- Mondom – bólogatott a colos. – Nem mondta ki konkrétan, de úgy beszélt rólad, mint valami görög Istenről. Mármint, hogy milyen jól nézel ki, meg ilyenek, tudod… Ezt egy pasi csak nem mondaná úgy egy másikról, nem?
- Szerintem egy kicsit sokat ittál – mentettem, ami menthető, majd megpaskoltam barátom arcát. – Menj, táncolj egy kicsit, az majd segít.
- Azt mondod? – kérdezte részegen, mire bólogattam. – Oké, SeHunnie, de… Azért kérdezd meg őt, oké?
- Persze-persze, csak menj már – hessegettem, ő meg nagy nehezen beszenvedte megát a házba.

Kissé kiakadva mentem a hátsó terasz felé. Nem azzal volt baj, hogy dumáltak ChanYeollal, csak az, hogy mi a fasznak rólam? Ráadásul az a nyomorék már annyira részeg lenne, hogy oda sem figyel, mit dumál? Esküszöm, hogy megölöm! Még szerencse, hogy csak ChanYeolnak eredt meg a nyelve, nem pedig másnak. Unokatesóm nem verte nagy dobra, meg nem tudhatta biztosra, hogy akkor most mi van. De akkor is! Fogja már vissza magát, mert tényleg megverem. Már kezdtem reménykedni abban, hogy nyugis estém lesz, erre felbassza az agyvizem ezzel a szarral. Mikor megint visszaértem, ugyan ott állt, ahol korábban, egy újabb cigivel a szájában. Ha így folytatja, tüdőrákot fog kapni. Nem mintha érdekelt volna az egészségügyi állapota. Közelebb sétáltam hozzá, mire felkapta a tekintetét, és amint realizálhatta, hogy én vagyok az, egy vigyor terült el az ajkain. Komolyan, ilyen gyökér vigyorgást is csak ő tud lenyomni. Megforgattam a szemem, majd egy ideig csendben álltam mellette, nekitámaszkodva a korlátnak. Jól van, talán kicsit túlreagáltam, elvégre, részeg; a részeg ember meg őszinte, biztosan valahogy szóba kerültem, aztán kicsúszott a száján. Nem tudom, de még szerencse, hogy nem mondta ki konkrétan a dolgot, mert esélytelen lenne kimagyaráznom majd holnap ChanYeolnál. Feltéve persze, ha emlékezni fog rá – bár ő nem az a fajta, aki felejteni szokott.

- Hozzám jöttél? – kérdezte BaekHyun, le sem tagadhatta volna, hogy részeg.
- Gyökér, te kerestél – ráztam a fejem azonnal.
- Tényleg? – lepődött meg, majd ködösen csillogó szemekkel rám nézett. – Hát, oké, talán előfordulhat…
- Akkor azt sem tudod, hogy mit akartál, ugye? – kérdeztem, bár esélyetlennek láttam, hogy emlékezni fog.
- De – bólintott határozottan, mire kérdőn ránéztem. – Csak szeretlek, Hunnie, és el akartam neked mondani.
- Aish, fogd be a szád – pisszegtem le azonnal. – Így is eljárt a szád ChanYeolnak, nem szükséges, hogy mindenki meghallja.
- De én akkor is szeretlek – vetette magát a nyakamba, így ha nem akartam, hogy elvágódjon, kénytelen voltam átkarolni a derekát, majd próbáltam eltolni magamtól, de nem engedett. – Csókolj meg!
- Meg a szart, biztos, hogy nem! – sziszegtem neki dühösen. – Azonnal eressz el, hallod? BaekHyun, engedj el!
- Csak akkor, ha megígéred, hogy megcsókolsz – énekelte a fülembe.
- Persze, megígérem, csak engedj el – mondtam azonnal, mire elengedett, így megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Akkor kérem a csókomat – hajolt közelebb, mire reflexből eltoltam az arcát.
- Akadj le rólam, BaekHyun, keress mást – vágtam hozzá a szavakat, majd azonnal hátat fordítottam neki.

Ezek után nem nagyon érdekelt, hogy mit csinált, bár nem is nagyon láttam. Éjfélkor mindenki összegyűlt az úton, és vártuk, hogy éjfélt üssön az óra. Mikor ez megtörtént, fellőttük a tűzijátékokat, mindenki kiabált és ordibált, aztán jöttek a nagy ölelkezések, meg a jókívánságok. Éppen ChanYeolt próbáltam levakarni magamról, hogy menjen, és ölelgessen mást, mikor megpillantottam BaekHyunt. Nem tűnt olyan bánatosnak meg semmi, mosolyogva fogadta az üdvözléseket, egy pezsgővel a kezében. Oda akartam menni hozzá, elvégre, csak új év volt, talán nyithattunk volna tiszta lappal. Már meg is indultam felé, mikor hirtelen valaki elém lépett.

- Boldog új évet, SeHun – hallottam meg az ismerős hangot, de mire bármit is válaszolhattam volna, egy puha ajak találkozott az enyémmel, és kezdte el falni azokat.

A legrosszabb mégsem az volt, hogy JiSeo megcsókolt, hanem az, hogy ezt BaekHyun végignézte…